Szabadnapra váltják a béremelést az Audinál
Többletszabadnapokká váltják át a tervezett fizetésemeléseket a győri Audinál, hogy a dolgozók a termeléscsökkentés hatására se szenvedjenek anyagi kárt - adja hírül a Népszabadság.
Történetének legjobb eredményével büszkélkedhetett tavaly az Audi AG: először sikerült 4,1 százalékkal egymillió fölé növelni az eladott autók számát a hat százalékkal zsugorodó világpiacon - közölte Rupert Stadler az Ingolstadtban tartott évértékelőjén. Az elnök ezt többek közt a győri leányvállalatnál tavaly óta gyártott A3-as kabriók, valamint az A4-esek sikerével magyarázta.
A győri Audi Hungaria adózás előtti profitja 535 millió euróra rúgott, ami gyakorlatilag ugyanannyi, mint az előző évi eredménye. Ez azonban nem ok az ünneplésre, a világgazdasági válság miatt ugyanis januárban 28, februárban pedig 11 százalékkal kevesebb autót tudtak eladni. Ebből kifolyólag a vállalat kénytelen a termelési igényekhez igazítani terveit, ami nagyjából tízszázalékos teljesítménycsökkentést feltételez. Ingolstadtban és Neckarsulmban máris rövidített munkaidőben dolgoznak, Győrött viszont inkább a tervezett béremeléseket váltották át többletszabadnapokká. Ennek köszönhetően a gyártást szükség szerint napokra vagy akár hetekre is le tudják állítani úgy, hogy a dolgozók egyáltalán nem szenvednek anyagi hátrányt - különösen augusztusban, amikor három hétre biztosan leáll a közel hatezer főt foglalkoztató üzem.
Népszabadság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?