Szállásadók, vendéglátók is pályázhatnak a kormányzati rezsitámogatásra
Az energiaintenzív vállalatok támogatását szolgáló kormányzati mentőprogramot két ponton is módosították: 25-ről 70 milliárd forintra emelték a program keretét, illetve a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ágazatra is kiterjesztették.
A december 23-án éjjel megjelent közlönyben szerepel az a rendelet, amely két fontos ponton is módosítja a kormány rezsiválság miatt elindított mentőprogramját - írj a Portfólió.
A rendelettel egyrészt a korábbi 25-ről 70 milliárd forintra emeli a program keretösszegét a jövő évre, "az energiaintenzív kkv-k működési költségeinek finanszírozása és a kkv-k energiahatékonyságát célzó beruházások program feltételei szerint meghatározott mértékű önerejének biztosítása érdekében".
Másrészt egy teljesen új ágazatra is kiterjesztik a kedvezményezettek körét: az eredeti tervek szerint a feldolgozóipari cégekre korlátozódott volna a program, vagyis termelő cégeknek akartak segíteni célzottan. A friss rendelet szerint azonban a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ágazatokban működő kkv-k is hozzájuthatnak a forráshoz.
A munkavállalók rezsitámogatását ugyanakkor továbbra sem támogatja a kormányzat.
December 23-tól - a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) javaslata alapján - a támogatásra mintegy 16 000 vendéglátóegység és 4500 szálláshely jelentkezhet.
A szektort érintő intézkedéscsomag jelentősen hozzájárul a turisztikai mikro-, kis- és középvállalkozások stabilitásának megőrzéséhez, a munkaerő megtartásához - hangsúlyozza az MTÜ közleméénye. Az érintett vendéglátóegységeket, illetve szálláshelyeket működtető vállalkozások foglalkoztatják a két szektor munkavállalóinak 70-80 százalékát, mintegy 80-100 ezer embert. Megtartásuk a pályán alapvető érdeke az ágazatnak.
A kormány az MTÜ javaslatai alapján novemberben egy 6 pontból álló, 30 milliárd forintos turisztikai mentőcsomagot fogadott el, az intézkedések közel 100 ezer kis- és középvállalkozó működését támogatják. A kormányzati segítségnyújtás leggyorsabb és leghatékonyabb módja a bevétel utáni 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulás megfizetésének 2022. október 1. és 2023. március 31. közötti felfüggesztése. További könnyítést jelent, hogy az ágazatban dolgozóknak legfeljebb 24 havi munkaidőkeret rendelhető el. A Széchenyi Pihenő Kártya alszámláinak megszüntetésére javaslat készül. A vendéglátó üzletek és a turisztikai attrakciók adatszolgáltatási kötelezettsége az NTAK felé 2023. július 1-jére módosul. A szálláshely-szolgáltatók továbbra is mentesülnek a 14 év alattiak okmányának beolvasási kötelezettsége alól. A magánszálláshelyek és egyéb szálláshelyek esetében pedig az első szálláshely-minősítés regisztrációjának határideje egy évvel, 2024. január 1-re kitolódik - sorolja az MTÜ közleménye.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Megszületett a megállapodás a 2026. évi bérfejlesztésről a Magyar Posta és a Postás Szakszervezet között, a kétéves bérmegállapodásban a 2026.... Teljes cikk
80 ezer fegyveres kapja meg az összeget. Teljes cikk
Különböző jelentések szerint az AI egyre szélesebb körű alkalmazása ellenére a bizalomhiány továbbra is problémát jelent, különösen a HR-folyamatok terén. Teljes cikk
- Nyerteseket hirdettek a Foglalkoztatas2025 pályázatban 2 hónapja
- Meghirdették a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot 3 hónapja
- Ismét keresik az Év Fiatal Vállalkozóját 3 hónapja
- Túl sokan akartak biztonságosabb munkahelyet – ezért emelni kellett a pályázati keretet 3 hónapja
- Hankó Balázs: 340 milliárd forint áll rendelkezésre vállalati innovációs pályázatokra 4 hónapja
- Keresik a leginkább gondoskodó munkahelyeket - indul a verseny! 4 hónapja
- Kétmilliárd forintos támogatási program indul kis- és középvállalkozásoknak 5 hónapja
- Idén is keresik az Év Női Logisztikusát 5 hónapja
- Így tegyük boldogabbá Magyarországot 5 hónapja
- Ismét díjazza a kiemelkedő hazai üzletembereket az EY 5 hónapja
- Már minden régióban pályázhatnak a hazai kkv-k munkavédelmi eszközök beszerzésére 5 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig