Számítások a kormány béremelési terve alapján
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Népszabadság számításai szerint a jelenleg havi bruttó 220-230 ezer forint körül keresők jutnának jövőre reálbér-emelkedéshez, amennyiben a kormány tervei, illetve itt-ott elejtett miniszteri, államtitkári megjegyzések, nyilatkozatok szerint alakulnak 2012-ben a makrogazdasági mutatók, valamint az adózás.
A Nemzetgazdasági Minisztérium nemrég arról tájékoztatta a költségvetési intézményeket, hogy a következő évre szóló költségvetésüket 3,5 százalékos infláció, valamint 4,4 százalékos bruttóbér-növekedés szerint tervezzék. A Népszabadság ezeket a mutatókat vette alapul számításaihoz. Ahhoz, hogy a nettó pozíciókról is képet lehessen kapni, ismerni kellene az adórendszer változásait. Erre vonatkozóan a lap a kormányzati nyilatkozatokat vette irányadónak. Azok alapján arra lehet számítani, hogy a munkavállaló adóalapjának számításakor nem 27 százalékos felárat kell figyelembe venni januártól, hanem csak 13,5 százalékot (ez a szuperbruttó). Ez nagyjából eldőlt, arról viszont még valószínűleg nincs egyetértés, mi lesz az adójóváírás sorsa.
Figyelembe véve a 4,4 százalékos bruttóbér-növekedést, az látszik, hogy jövőre a havi bruttó 140 ezer forint alatt keresők nettó pozíciójának megőrzéséhez nagyobb bruttóbér-emelésre lesz szükség, mint ami a kormány terveiben szerepel. Ennek elsősorban az adójóváírás csökkentése az oka. Érdekes helyzetbe kerülnek az idén bruttó 180 ezer forintot keresők, ők a béremelés és az új adótábla alapján több mint hétezer forintot veszítenének az adójóváíráson. Nettó bérük azonban még így is meghaladná az ideit (most 124 024 forintot kapnak kézhez, jövőre 125 913 forint járna), 1,5 százalékkal. Ez már a szuperbruttó felezésének kedvező hatása.
Ez a növekedés is kevés azonban ahhoz, hogy az inflációt ellensúlyozni tudja. Erre a 220 ezer forintnál többet keresőknek lesz módjuk 2012-ben, ha megkapják az átlagnak megfelelő bérnövelést. Innentől nincs megállás: a bérkommandó látókörébe még épp beférő jövő évi fizetéssel, 299 ezer forinttal (idei 286 ezerre rápakolva a 4,4 százalékot) már több mint 8 százalékos nettó pluszban járnak a szerencsés dolgozók. Velük tehát biztos nem lesz dolga a munkáltatóknak. Az adóstatisztikák alapján az összevontan adózók mintegy 30-35 százaléka vallott akkora jövedelmet, amekkorával a fenti paraméterek mellett a foglalkoztatóknak a kormány által várt béremelkedési átlagnál nagyobb összeget kellene előteremtenie, hogy megfeleljenek a törvényi feltételeknek.
Népszabadság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?