Számítógépek tízezreit vásárolja a német kormány az otthonról dolgozóknak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA koronavírus-járvány kezdete óta negyvenezernél is több számítógépet vásárolt a német szövetségi kormány dolgozói otthoni munkavégzésének támogatására.
A szövetségi parlament (Bundestag) egyik ellenzéki pártja, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) frakciójának írásbeli kérdésére összeállított belügyminisztériumi kimutatás szerint az idén márciustól szeptemberig 40 728 személyi számítógépet, laptopot és táblagépet vásároltak közpénzből otthoni munkavégzésre a minisztériumok és egyéb kormányzati szervek dolgozóinak.
Az eszközök beszerzésére 93,5 millió eurót (34 milliárd forint) fordítottak - ismertette a tárca adatait az ARD országos közszolgálati televízió.
A szövetségi munkaügyi minisztérium valamennyi munkavállalónak megkönnyítené a távmunkát. A hét végén ismertetett tervek szerint törvénybe foglalnák, hogy a teljes munkaidőben foglalkoztatottaknak joguk van évi 24 nap munkahelyen kívüli munkavégzéshez. Az úgynevezett homeoffice jog csak akkor tagadható meg, ha elengedhetetlenül szükséges a munkavállaló személyes jelenléte a cég telephelyén - emelte ki a tárcavezető, Hubertus Heil, a szociáldemokraták (SPD) politikusa egy lapinterjúban.
A koalíciós társak - a CDU/CU jobbközép pártszövetség - élesen bírálták a tárcaközi egyeztetésre indított jogszabálytervezetet. Különösen a munkaadói érdekképviseletekhez legközelebb álló bajor CSU ellenzi a homeoffice jog bevezetését.
Az otthoni munkavégzés állami szabályozás nélkül, a gazdasági szereplők tevékenysége révén is megfelelően fejlődik, és a járvány megmutatta, hogy sokhelyütt teljesen természetes - nyilatkozott Markus Blume, a CSU főtitkára, kiemelve, hogy egy külön törvény pedig merev és túlságosan bürokratikus rendszert hozna létre. Mint mondta, 24 távmunkával töltött munkanap egyes cégeknek túl sok, más vállalatoknak pedig túl kevés lehet.
Németországban a legtöbb térségbeli országhoz képest továbbra is mérsékelt ütemben terjed az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2). A vírus úgynevezett reprodukciós rátájának (R) hétnapos mozgóátlaga 1,08-on áll, ami azt jelenti, hogy minden 100 fertőzött átlagosan további 108 embernek adja át a vírust.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?