Száz férőhelyes munkásszálló épült Füzesgyarmaton
A 310 millió forintból épült munkásszállón betegszobát és mosóhelyiségeket is kialakítottak.
Száz férőhelyes munkásszálló épült 310 millió forintból a Békés megyei Füzesgyarmaton. A beruházás 186 millió forint kormányzati támogatással valósult meg, az önkormányzat 124 millió forint önrészt biztosított hozzá - olvasható a Békés Megyei Kormányhivatal honlapján. Az épületben 32 háromágyas, külön fürdőszobás és egy négyágyas szoba kapott helyet. Emellett betegszoba, mosóhelyiségek, közösségi helyiségek állnak rendelkezése, az épület fűtését kondenzációs gázkazánok biztosítják. Békés megyében 2010-ben több mint 27 ezer álláskeresőt tartottak nyilván, ez a szám 2020-ra 10 ezer körülire mérséklődött.
A koronavírus-járvány miatt életre hívott ágazati gazdaságvédelmi bértámogatás segítségével a megyében mintegy ezer munkáltatónál több mint 4500 dolgozó munkahelyét sikerült megőrizni; a csökkentett munkaidős foglalkoztatást támogatva 363 munkáltatónál több mint 5500 munkahelyet őriztek meg - írták. Békés megyében Orosházán létesült még munkásszálló 2019 végén. A 100 férőhelyes épületet 467 millió forintból építette meg zöldmezős beruházásként egy helyi cég. A város 274 millió forint támogatást kapott a kormánytól, a maradék összeget hitelfelvételből fedezte.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres 4 hete
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 1 hónapja
- Ők adják a munkát a nyugdíjasoknak: itt a lista a legnagyobb szövetkezetekről 2 hónapja
- Viszlát fluktuáció: stabilitást hoznak a magyar iparba a fülöp-szigeteki munkavállalók 2 hónapja
- 300 ezer új munkahely, adómentes bérek – mutatjuk, milyen munkavállalói ígéretek hangoztak el hétvégén 2 hónapja
- Ezt tervezi a Tisza Párt munkaügyben 2 hónapja
- Több napot dolgozhatnak az idénymunkások 2026-tól – változnak az EFO-szabályok 2 hónapja
- "Ez nem gazdasági siker, hanem zsákutca" – Kapitány István nekiment a vendégmunkás-rendszernek 2 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?