Százezer munkahely szűnt meg Szlovákiában a válság kezdete óta
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA válság kezdete óta eltelt öt év leforgása alatt legalább százezer munkahelyet számoltak fel Szlovákiában, és a foglalkoztatottság szintje leghamarabb 2020-ra érheti el a 2008-as szintet - közölte az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű napilap szerdán.
Szlovákiában az elmúlt öt évben az iparban több mint 70 ezer állást szűntettek meg, a mezőgazdaságban több mint 13,5 ezret, a kereskedelemben és a vendéglátásban mintegy négyezret, összességében pedig legalább 100 ezerrel kevesebben dolgoznak ma, mint 2008 második negyedévében - állapította meg gazdasági rovatában megjelent cikkében a szlovákiai lap.
Szlovákia GDP-je 2008-ban 62,4 milliárd eurót (mintegy 18 700 milliárd forint) tett ki, ám a 2009-ben bekövetkezett gazdasági visszaesés hatásaként ezt a teljesítményt csak 2011-ben érte el és haladta meg ismét.
Bár az ország gazdasága ismét a válság előtti szint felett teljesít, ez nem érződik az új munkahelyek teremtésében, mivel a munkaadók inkább a hatékonyság növelésével fokozzák a teljesítményüket - jegyzi meg írásában a lap.
Ha a gazdaság növekedése tartani fogja a pénzügyminisztérium által előrejelzett ütemet - a tárca 2014-ben a gazdaság 2 százalékos, 2015-ben pedig két és fél százalék feletti bővülésével számol -, az ország akkor is csak 2020-ra érheti el a 2008-ban már elért foglalkoztatottsági szintet.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?