Százezerrel több hallgatót is taníthatna a hazai felsőoktatás
Az Oktatási Hivatal ellenőrzés után jóváhagyta a felsőoktatási intézmények kapacitásszámait. Jelenleg 489 ezer hallgatói férőhely van a magyar felsőoktatásban, az aktív hallgatói létszám pedig 380 ezer fő - jelentette be Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár szerdán, Budapesten.
Az Oktatási Hivatal helyszíni ellenőrzései során vizsgálta a személyi, infrastrukturális feltételeket, mint az informatikai ellátottság, a könyvtár felszereltség, nem vizsgálta azonban a Magyar Akkreditációs Bizottság hatáskörébe tartozó oktatói minőséget. A helyszíni ellenőrzést a hitéleti képzést kivéve minden képzési területen elvégezte az OH, összesen 47 intézménynél, 84 helyszínen folytattak vizsgálatot, 423 tanteremnél azt is megnézték, hogy képes-e annyi hallgatót befogadni, amennyit az intézmény jelzett.
A többi felsőoktatási intézmény esetében a vizsgálatot már korábban elvégezték. Bakonyi László, az OH vezetője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a felsőoktatási törvény alapján az ellenőrzést 2009-ben kellett volna lebonyolítani, de az intézmények kérésére előre hozták.
Az ellenőrzés során kirajzolódott, hogy a 489 ezer férőhelyből 15 ezret idegen nyelvű képzésre kívánnak felhasználni az intézmények. A gazdaságtudományi képzésben 102 ezer férőhely van, társadalomtudományi képzésben 42 ezer, a műszaki területen 55 ezer, a bölcsészképzésben 53 ezer, a jogi képzésben 38 ezer, az orvosi, egészségtudományi képzésben 34 ezer, a pedagógusképzésben 38 ezer, az agrárképzésben 23 ezer.
A hallgatói kapacitásszám azért fontos, mert az intézmények ez alapján "kapnak hallgatói létszámot", s tervezhetnek, alakíthatják stratégiájukat.
Edupress.hu / Origo

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?