Százmilliárdból őrizné meg a munkahelyeket az SZMM
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium mintegy 100 milliárd forintot "mozdít meg" a recesszió hatásainak kezelésére; pályázati programjaik a munkahelyek megőrzését, illetve a munkahelyteremtést szolgálják - mondta Simon Gábor, a szaktárca államtitkára szerdán, a kormányszóvivői tájékoztatón.
Simon Gábor elmondta: európai uniós és hazai forrásokat egyaránt fordítanak majd ilyen célokra. A hazai forrásokhoz kapcsolódó munkaerő-piaci programokról szólva elmondta, hogy azok kifejezetten a recesszió hatásaira irányulnak, munkahely-megőrzésre és munkahely-teremtésre. A szaktárca január 10-től induló munkahely-megőrző programjaira 16,7 milliárd forint áll rendelkezésre, és ennek az összegnek a segítségével mintegy 20-25 ezer munkahely megőrzése a cél. A munkahely-teremtés kapcsán 2,25 milliárd forintra pályázhatnak a vállalkozások február 2-tól. Ezzel mintegy 2400 új munkahely létrehozását célozták meg - közölte. Simon Gábor hangsúlyozta: a munkaügyi tárca kiemelt célja, hogy a recesszió munkaerőpiacra gyakorolt hatásait minimalizálják, "akit lehet, bent tartsunk a foglalkoztatásban", aki pedig elveszíti az állását, az minél gyorsabban újra munkához jusson. A munkahely-megőrzést célzó programokat ismertetve elmondta, hogy a Munkaerő-piaci Alap foglalkoztatási alaprészéből 10 milliárd forintot különítettek el, amelynek terhére december 31-ig pályázhatnak a munkáltatók és az álláskeresők. A program megvalósítói a regionális munkaügyi központok. A program keretében például munkahely-megőrző támogatásra, munkaerő-piaci képzésre, és bérköltség-támogatásra is lehet pályázni.
Az államtitkár elmondta, hogy a foglalkoztatottság megőrzésének támogatására munkáltatók pályázhatnak, csaknem 6 milliárd forint értékben, ennek a Munkaerő-piaci Alap központi alaprésze a forrás. A program megvalósítója az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány. Ennek keretében novemberig lehet pályázni munkahely-megőrző támogatásra, vagy például csökkentett munkaidőben történő foglalkoztatás támogatására is. A tárca 700 millió forintot szán a jelentősebb létszámot foglalkoztató munkáltatók csoportos létszámleépítésére, szándékaik szerint ezzel 1700-2000 munkahely őrizhető meg. Simon Gábor, a munkahely-teremtést célzó programokat ismertetve kiemelte a munkahely-teremtő beruházások támogatását, a Munkaerő-piaci Alapból 1,5 milliárd forintra pályázhatnak a regionális munkaügyi központoknál, március 18-ig. Ez akár már két fős munkahelyeknél is igénybe vehető - mondta. Ugyancsak támogatják a magas hozzáadott értékű tevékenységek munkahely-teremtő beruházásainak támogatását 250 millió forinttal, a távmunka alkalmazásának támogatásra pedig 479,5 millió forintot adnak. Ez utóbbi pályázat keretén belül bérhez és járulékaihoz, képzéshez, valamint infrastruktúra-beszerzéshez igényelt támogatásokra lehet pályázatot benyújtani.
Simon Gábor kiemelte, hogy a gazdaságkutató intézet felmérést végzett a nagy foglalkoztatók körében. Ezek a cégek egyebek között felvetették, hogy szívesen vennék támogatási formaként a finanszírozási kedvezményt, a hitelgaranciát, vagy a kamattámogatást. Felvetették a csökkentett munkaidejű foglalkoztatás, a részmunkaidős foglalkoztatás támogatását is. Ugyancsak felvetődött, hogy aktív és folyamatos konzultáció legyen a foglalkoztatók, a foglalkoztatottak és a kormány között. A kérdések között felmerült, hogy a KSH adatai szerint a 2008. szeptember-novemberi időszakban a 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3, 9 millió volt, ami közel 15 ezer fővel kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Ezzel kapcsolatban Simon Gábor kiemelte, hogy egy gazdasági recesszió elején vannak, és arra kell készülni, hogy a recesszió hatásai további munkaerő-piaci feladatokat jelentenek majd a kormányzatnak. Mint mondta, szerdán konzultált a gazdasági miniszterrel, hogy előkészítsék, hogyan lehet a hazai és európai uniós forrásokból olyan programokat indítani, amelyek kifejezetten a foglalkoztatás biztonságát és a munkaerőpiac stabilitását szolgálják.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?