kapubanner for mobile

Százmillió jutalékra, céges kocsi, porszívó - gyanút fogott a NAV

Adóhiányt állapított meg, illetve bírságot szabott ki csaknem 43 millió forint értékben egy termékbemutatókra specializálódott vállalkozásra a NAV - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatóságának sajtófelelőse kedden az MTI-t.

Jegyinák Attila közölte: egy olyan budapesti székhelyű, a Dél-Alföldön is tevékenykedő vállalkozásról van szó, amelyik egyebek mellett úgynevezett közérzetet javító eszközök - porszívó, klímaberendezés, áramcsökkentő - termékbemutatóval egybekötött értékesítésére specializálódott. A művelődési házakban rendezett bemutatókra telefonon és levélben toboroztak résztvevőket az ország minden tájáról.

A vizsgálat során az ellenőrök megállapították, hogy a cég könyvelt árbevétele meghaladta a 100 millió forintot, amelyből az értékesítőinek jutalékot fizetett. A jutalék mellé a cég az egész országra kiterjedő munkavégzéshez személygépkocsit is adott, valamint a termékbemutatókon használt termékeket is az értékesítők rendelkezésére bocsátotta. A cég által fizetett jutalék majdnem elérte a teljes árbevételt, noha a szerződésekben az árbevétel mindössze 40 százalékában határozták meg az értékesítők részesedését. Nem stimmeltek a számok az árubeszerzési bizonylatokon sem. A cég papírjai szerint több ezer terméket adtak el úgy, hogy beszerzés jóformán nem történt. Mivel a terembérletekről és az értékesítésekről tömegével kerültek elő a számlák, az ellenőrzés végén már az volt a kérdés, hogy mekkora lehetett a cég tényleges árbevétele, ha százmilliót utaltak az értékesítőknek.

A NAV a cég elektronikusan tárolt adataiból kiindulva megbecsülte a tényleges árbevételt és több tízmillió forint fizetendő adó eltitkolását tárta fel.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás

A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk

Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher

Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk

Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk