kapubanner for mobile

Idén is az e-kereskedelem áll a fogyasztóvédelem középpontjában

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A fogyasztóvédelmi hatóság és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) 2017-ben több mint 800, az előző évekhez képest ötször több webáruházat ellenőrzött, főként próbavásárlásokkal. Az online vásárlások számának folyamatos növekedése miatt idén is az e-kereskedelem áll a fogyasztóvédelem középpontjában - írja az MTI.

Az NFM közleménye szerint a hatósági intézkedéseknek köszönhető, hogy a magyarországi internetes kereskedelemre nem jellemzőek a kirívó fogyasztóvédelmi jogsértések. A hatóság továbbra is nagy hangsúlyt helyez az árubemutatók, a vidámparkok, kalandparkok és aquaparkok, valamint a kuponos értékesítés és az utazási irodák ellenőrzésére.

Ehhez kapcsolódóan megjegyezték, hogy az árubemutatós visszaélések száma a 2015 decemberében elfogadott törvénymódosítás és a hatékony hatósági eljárások eredményeként 2018-ra a negyedére csökkent.

Arról is beszámoltak, hogy a fogyasztóvédelmi hatósághoz tavaly közel 31 ezer megkeresés érkezett, elsősorban jótállási, panaszkezelési és internetes kereskedelemmel összefüggő ügyekben. A vásárlók, családok biztonsága érdekében a hatóság 2017-ben 145 veszélyes terméket - főként gyermeksporteszközöket, játékokat, fényfüzéreket, etetőszékeket - vont ki a forgalomból.

MTI
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek