Százötven új határrendészt vesz fel a rendőrség
Százötven embert vesz fel a rendőrség határrendésznek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.
A 18 és 37 év közötti, érettségizett, egészségileg alkalmas, kifogástalan életvitelű jelentkezők január 16-ig nyújthatják be pályázatukat a nyírségi főkapitányság humánigazgatási szolgálatához - mondta Hajas Zoltán őrnagy. Hozzátette: elsősorban határ menti településeken élők jelentkezését várják, akiket sikeres felvételi esetén március 1-jével vesznek állományba, s az érintettek a magyar-ukrán határon teljesítenek majd szolgálatot.
A szóvivőhelyettes tájékoztatása szerint az új határrendészek 12 hónapos próbaidejük alatt felnőttképzésen is részt vesznek, rendészeti szakközépiskolában hat hónapos felkészítés után úgynevezett részszakképzést szerezhetnek. Hajas Zoltán kitért arra, hogy január 16-a után kezdődik az elbírálás és a felvételi eljárás. A pályázóknak vállalniuk kell a kifogástalan életvitelre vonatkozó ellenőrzést, továbbá a hivatalos állománnyal járó elvárások, követelmények maradéktalan teljesítését.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek