kapubanner for mobile

Személyi változások a honvédelmi tárcánál

Decembertől új közigazgatási államtitkára, gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára és kommunikációs főigazgatója lesz a Honvédelmi Minisztériumnak, ezenkívül egy miniszteri biztosi posztot is létrehoznak - közölte a tárca vezetője.
Jövőre a csökkenő honvédelmi költségvetés és az önkéntessé váló haderő kapcsán újra kell gondolni a honvédelmi tárca működését - közölte Juhász Ferenc . Ezért a miniszter december 1-jei hatállyal felmenti Fehér József közigazgatási államtitkárt, Gömbös János miniszteri kabinetfőnököt, Zámbori Mihályt, a gazdasági ügyeket felügyelő helyettes államtitkárt, valamint Matyuc Pétert, a szaktárca kommunikációs főigazgatóját.Magyar részvétel az iraki kiképzőprogramban
A kormánynak néhány héten belül kell döntenie arról, hogy Magyarország részt vesz-e a NATO iraki kiképzőprogramjában, és milyen erőt ajánlana fel erre a feladatra - mondta Juhász Ferenc. Még vizsgálják, Magyarország milyen formában vehetne részt a NATO jövő nyáron induló kiképzési programjában.
Havril András altábornagy, a Magyar Honvédség vezérkari főnökhelyettese elmondta, hogy a bagdadi székhelyű kiképzőközpontban a tervek szerint ezer-ezerötszáz kiképző dolgozik, a központ biztosítását pedig három század látná el.
Az új kommunikációs főigazgató Bocskai István, az eddigi főigazgató-helyettes lesz. A főigazgatóság ezt követően a miniszter kabinetfőnökének alárendeltségébe tartozik. Ezt a posztot Zámbori Mihály tölti majd be.
A miniszter december 1-jével létrehoz egy miniszteri biztosi posztot, amelynek vezetője Gömbös János lesz. Az ő feladata a feleslegessé vált honvédségi eszközök kezelése lesz.
A miniszter arról is beszámolt, hogy változás lesz a helyettes államtitkárok közötti munkamegosztásban. Például a gazdasági ügyekkel kapcsolatos helyettes államtitkári feladatok közül a beszerzési feladatokat a jogi helyettes államtitkár teendői közé sorolja a miniszter.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk

Kapcsolódó hírek