Szeptemberi rohammal küzdenek a munkaügyi központok
Kígyózó sorokkal kell megküzdeniük a munkaügyi központoknak, szeptemberben ugyanis megrohamozzák a frissen érettségizettek, illetve diplomát szerzők az állami állásközvetítő intézményeket - tudatja a Hirado.hu.
A pályakezdők munkába állását több tanfolyammal is segíti az igazgatóság. "Nagyon népszerűek a nyelvi tanfolyamaink, megpróbáltuk megötszörözni a létszámkeretet. Keresettek továbbá még a mérlegképes könyvelő és a különböző számítástechnikai végzettségek" - ismertette Jáczku Tamás igazgató, Észak Alföldi Regionális Munkaügyi központ Debreceni Kirendeltség. Május óta egyébként 1600 fiatal regisztrált a munkaügyi központ debreceni kirendeltségében. Közülük mindössze 300-an vannak azok, akik felsőfokú végzettségűek.
A frissen végzettek nagy része tavaly inkább a külföldi munkalehetőségeket kereste. 320-an kaptak végül munkát Németországban, Angliában, illetve Írországban. A szakemberek úgy vélik, idén leginkább a humán végzettségűeknek lesz kevesebb lehetőségük elhelyezkedni, ezért nekik további segítséget nyújtanak a különböző tanfolyamok indításával.
Hirado.hu
A frissen végzettek nagy része tavaly inkább a külföldi munkalehetőségeket kereste. 320-an kaptak végül munkát Németországban, Angliában, illetve Írországban. A szakemberek úgy vélik, idén leginkább a humán végzettségűeknek lesz kevesebb lehetőségük elhelyezkedni, ezért nekik további segítséget nyújtanak a különböző tanfolyamok indításával.
Hirado.hu
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?