Szerződéses rendőrökkel enyhítenének a munkaerőhiányon
Nem váltotta be a reményeket az ORFK tavaly márciusi felhívása, amely a rendőrség és a határőrség egykori hivatásos állományú tagjait próbálta visszacsábítani. Ezért próbálkozik a vezetés most más módszerrel: a honvédségnél bevált "szerződéses jogviszonyt" próbálja átvenni azért, hogy enyhítsen a rendőrhiány okozta feszültségeken - írja a Népszabadság.
Nem váltotta be a reményeket az ORFK tavaly márciusi felhívása, amely a rendőrség és a határőrség egykori hivatásos állományú tagjaihoz szólt, hiszen kevesebb mint kétszázan kérték reaktiválásukat azok közül, akik az elmúlt években a nyugdíjszabályok változásától tartva kérték korkedvezményes nyugdíjazásukat. Több mint hatezren tették ezt 2006 májusa és 2008 decembere között. Egy 25 év szolgálati idő elteltével nyugdíjba vonuló rendőr nyugdíja ma ugyanis tíz-húszezer forinttal magasabb, mint amennyi a fizetése volt. A negyvenes éveik végén járók nyugdíjasokként viszonylag könnyen találnak munkát maguknak, írja a lap.
A rendészeti tárca és az ORFK nemrég jelentette be, hogy hűségjutalmat fizet azoknak a rendőröknek, akik nem élnek a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségével. Havi 50 ezer forintot kaphatnak azok a rendőrök, akik 25 év szolgálati viszony után vállalják, hogy további öt évet, illetve 30 év szolgálati viszony után még legalább három évet szolgálnak.
Az ORFK a nyugdíjasok reaktiválására tett felhívás kudarca ellenére újabb kísérletet tesz arra, hogy a még "hadra fogható" rendőröket újra csatasorba állítsa, áll a Népszabadságban.
AZ ORFK még csak körvonalazódó tervei szerint a rendőrség szerződést kötne volt munkatársaival, akik "szerződéses rendőrökként" például körzeti megbízotti vagy az eredeti képesítésüknek megfelelő feladatokat látnának el ott, ahol élnek. Az ORFK számításai szerint ezzel a lépéssel - feltéve persze, hogy lesz elég jelentkező - vidéken enyhíteni lehetne a rendőrhiány okozta feszültségeket - olvasható a Népszabadságban.
Népszabadság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?