Szijjártó Péter és Fazekas Sándor távozásáról is szó volt a parlamentben
A brókerbotrányról, a dolgozói szegénységről, a reálbérekről, a feketemunkáról volt szó kedden az azonnali kérdések és válaszok órájában a parlamentben.
MSZP: a brókerbotrány aláássa a pénzügyi szektorral kapcsolatos bizalmat
Tóth Csaba (MSZP) a brókerbotrányból beszélt, amely szerinte aláássa a pénzügyi szektorral és felügyelettel kapcsolatos közbizalmat is. Az egyes tárcák és háttércégeik jelentős készpénzt és értékpapírt tartottak a Quaestornál - mondta, és felidézte: a kormányfő egy hete még nem tudta megmondani, pontosan mekkora közvagyont kezelhetett a cégcsoport. Joggal merül fel a kérdés, milyen megfontolásból bízták a közpénzt a cégcsoportra, kinek milyen rendszeres előnye volt az üzletkötésekből? - firtatta.
Lázár János közölte: 2002 és 2010 között 300 milliárd közpénz bíztak brókercégekre, ebből 4,8 milliárd jutott a Quasterhoz. Arra bíztatta a képviselőt, hogy nézzen utána, miért kellett ennyi közpénzt brókerekre bízni állami pénzügyi műveletekre. Önök kockáztattak, ugyanakkor a külügyi tárca az állampapírokat visszakapta, s kamat azért nem jár, mert egyoldalúan mondta fel a szerződést. A nagybefektetők sorsáról a kárvallottaknak, a kormánynak, a nemzeti banknak és minden érintettnek - így a Quaestornak is - közösen kell döntenie, és a felelősséget viselnie - fogalmazott.
MSZP: távozzon Szijjártó és Fazekas!
Harangozó Tamás (MSZP) a brókerbotrány, a Quaestor-ügy kapcsán sürgette a kárt szenvedett ügyfelek azonnali kártalanítását, az MSZP ezzel kapcsolatos javaslatának elfogadását. Szerinte ha mindez a szocialista kormányok alatt történt volna, akkor "a Jobbik és a Fidesz összefogásával már lángolna Budapest".
Elmondta, a két érintett kormánytag, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, illetve Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter politikailag már megbuktak. A kérdés az, hogy jogilag mikor vonják felelősségre őket - firtatta, egyben a két miniszter lemondását sürgette.
Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint biztos nyelvbotlás volt, hogy az ellenzéki képviselő a Buda-Cash ügyfeleiért nem aggódik. Azt kérdezte, miért csak a Quaestor 31 ezer ügyfeléért aggódik, talán csak nem azért, mert a Buda-Cash-ügy ezer szálon köthető a MSZP-hez?
Jelezte, hogy a Quaestor kisbefektetőinek pénzét - hatmillió forintig - kifizeti a Befektető-védelmi Alap. Szóvá tette, hogy a két minisztert egymással teljesen ellentétes magatartás miatt akarják lemondatni.
LMP: csökkenteni kell a dolgozói szegénységet
Schiffer András (LMP) elmondta, múlt héten a dolgozói szegénység csökkentése érdekében egyeztetést kezdeményeztek a pártokkal, az LMP-nek pedig vannak javaslatai is. A nettó minimálbér érje el legalább a létminimum szintjét; vezessék be a többkulcsos adórendszert; a családi adókedvezmény a felsőoktatásban tanuló gyermek 24 éves koráig járjon; a közszférában legyen béremelés - ismertette ezeket. Hozzátette: javasolják az alapvető, helyben termelt élelmiszerek áfájának 5 százalékra csökkentését.
Czomba Sándor, a nemzetgazdasági tárca foglalkoztatáspolitikai államtitkára úgy fogalmazott: azzal talán a képviselő is egyetért, hogy a szegénység ellen úgy lehet küzdeni, ha több munkahely van. 23 éve nem dolgozott annyi ember Magyarországon, mint most, döntő többségük a versenyszférában dolgozik - mutatott rá. Hozzátette: az utóbbi négy évben csaknem 11 százalékkal nőtt a fizetések reálértéke családi adókedvezménnyel, kedvezmény nélkül 5,2 százalékkal.
Reményét fejezte ki, hogy a gazdaság teljesítőképességének növelésével lehet majd a béreket emelni.
LMP: mikor kapnak béremelést a pedagógusok munkáját segítő munkatársak?
Az LMP-s Ikotity István arról beszélt, hogy a pedagógusok munkáját segítő munkatársak jövedelme 2008 óta nem változott. Azt kérdezte, hogy valóban csak a szeptemberre ígért egyszeri béren kívüli juttatásra telik csupán, s ebből kimaradnak-e az óvodában dolgozók. Azt firtatta: az érintettek mikor kapnak valódi, érdemi béremelést.
Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára válaszában kifejtette, hogy a legnagyobb csoportot képviselő pedagógusok érezhető béremelést kaptak és kapnak, szeptember 1-jétől pedig kiterjed az életpályamodell és illetményemelés azokra is, akik pedagógus végzettséggel rendelkeznek, de nem abban a munkakörben dolgoznak. A pedagógus végzettséggel nem rendelkezőkkel folyamatosak a tárgyalások, s idén nekik is szeretne a kormány plusz juttatást adni - tette hozzá.
Az LMP a "garázsvarrodákról"
Az LMP-s Schmuck Erzsébet arról beszélt, hogy a hírek szerint egyes "garázsvarrodákban" 10-15 varrónőt is foglalkoztatnak feketén fillérekért. Ezzel összefüggésben azt sürgette, hogy mindenki, aki dolgozik, legalább a létminimumot keresse meg.
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára azt válaszolta, hogy a feketefoglalkoztatás a hatóságok dolga. Ami fontos - mondta -, hogy a szegénység elleni küzdelem leghatékonyabb módszere, ha nem segélyt, hanem bért fizetnek.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?