Szlovákok is tüntetnek a Suzukinál
A jobb munkakörülményekért nyújt át petíciót a Liga Szakszervezetek a magyar Suzuki vezetésének.
Az érdekvédelmi szervezet szerint gondok vannak a szabadságolásokkal, a szombati műszakokkal és WC-re sem lehet kijutni munka közben.
A tüntetéssel kapcsolatban korábban olyan híresztelések is megjelentek, hogy a külföldi munkaerő bérletörő tevékenysége ellen is felemelik hangjukat a szakszervezetek. Ennek ellenkezőjét bizonyítja azonban, hogy az eseményen részt vesz Eugen kultéty a szlovák KOZ SR szakszervezet elnökhelyettese.
Pihenőidő
A Suzuki vezérigazgató-helyettese, Fórián István a FigyelőNetnek korábban hazugságnak nevezte a szakszervezetek állításait. Szerinte nem igaz, hogy nincs idő mosdóba menni: egy műszak alatt háromszor van szünet, kétszer tíz percre, valamint egy félórás ebédszünetre leáll a szalag. A szabadságolásokkal kapcsolatban elmondta, hogy minden munkavállaló egy évre előre meg tudja tervezni a szabadságát, ugyanis a cég augusztusban két hétre, valamint december végén egy hétre menetrendszerűen leáll.
Ezzel szemben a Liga tudomása, és egyes lapinformációk szerint a szabadságokkal az a gond, hogy év végén a ki nem vett szabadnapokat nem lehet kivenni, hanem kifizetik pénzben. Ez azért lehet rossz, mert a dolgozók nem tudják, hogy jövedelmükből mennyi a szabadságmegváltás, és mennyi a jutalom.
Fórián a kötelező szombati munkavégzést is hazugságnak nevezte, mivel ezekre a műszakokra túlórapénz ellenében, önként lehet jelentkezni.
Hűvös hangulat
Azonban a Suzuki lapunknak nyilatkozó korábbi munkatársai arra hívták fel a figyelmet, hogy egy futószalag mellett csak akkor lehet dolgozni, ha minden egyes munkavállaló a helyén van.
Egy forrásunk szerint az üzemben "meglehetősen hűvös a hangulat", míg mások sokkal kritikusabban, élesebb szavakkal írták le munkaadójukat.
Kozák a FigyelőNetnek elmondta: nincsenek pontos információik a gyárban uralkodó körülményekről, mivel oda nem engedték be a szakszervezeteket, így ő is csak személyes beszélgetések során tudott tájékozódni az állapotokról. Sokan még neki sem nyilatkoztak, mondván, nem akarnak bajba keveredni.
Pozícióban az erdélyiek
Kozák azt is elmondta, hogy a gyárban sok külföldi állampolgár dolgozik, akik, a munkavállalók szerint letörik a fizetéseket. A gyár személyzeti politikája az, hogy nem helyieket emelnek művezetői pozícióba, hanem például erdélyi munkavállalókat, akik jobban függenek a cégtől.
Fórián elismerte a külföldiek alkalmazását. A cégnél alkalmazott 3100 főből mintegy kilencszázan Szlovákiából, százan pedig Erdélyből járnak dolgozni. A vezető szerint erre az utánpótlás miatt van szükség.
A Liga Szakszervezeteknél is fontosnak tartják az utánpótlást. A csütörtök délután kezdődő demonstrációra különbuszokkal szállítják a résztvevőket, és szeretnék elérni, hogy a Suzukinál is legyen szakszervezet. A cégnél működő üzemi tanács ugyanis Kozák szerint nem konfrontatív testület, hanem az a feladata, hogy a cégvezetéssel együttműködve azon dolgozzon, hogy a vállalat minél nyereségesebb legyen.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?