Szolgáltató központot hozott létre Budapesten az AGCO
Az AGCO Hungary Kft. Budapest IT Szolgáltató Központja március 21-én ünnepélyes keretek között megnyitotta kapuit. A megnyitón a cég vezetői, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal Befektetésösztönzési Főosztályának vezetője, az AmCham képviselője mellett számos üzleti partner vett részt.
Az AGCO egy mezőgazdasági felszereléseket gyártó cég, amelynek traktorjait, kombájnjait és más mezőgazdasági felszereléseit a világ számos pontján gyártják, és 140 országban értékesítik. Az AGCO-nak négy fő márkája van: Challenger, Fend , Massey Ferguson és Valtra.
A cég innovatív termékei folyamatos elismerésben és díjakban részesülnek a nemzetközi kiállításokon. Az AGCO nagyra értékeli, hogy a mezőgazdasági termelők és a viszonteladók világszerte elismeréssel nyilatkoznak termékeink széles köréről.
A Központ formailag 2011 júniusában kezdte meg működését az első szakember alkalmazásával. Mára mintegy 30 alkalmazott biztosít szolgáltatásokat a többi AGCO helyszínnek Európában és az USÁ-ban.
Az AGCO februárban elnyerte a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) "Az Év Befektetője 2011" díját a szolgáltató központ kategóriában. Miután elégedettek az eddigi eredményekkel, az AGCO budapesti irodája további bővítését tervezi.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon