kapubanner for mobile

Szómágia a 47 ezer forintról - tiszta vizet a pohárba!

Matolcsy György nem azt mondta, hogy 47 000 forintból „"jól meg lehet élni”", hanem azt, hogy a Start programban kétszázezer ember a közfoglalkoztatással havi 47 000 forintot fog keresni, ami „"a szerény, de biztonságos megélhetés felé vezeti azokat, akik korábban a 28 500 forintból rejtélyes módon, de meg tudtak élni”" - írja Ferge Zsuzsa szociológus a Népszabadság keddi számában megjelent cikkében.

Az államtitkár szerint a szocialisták alatt az Út a munkához programban "117 ezer ember volt a programban bent, és 170 ezer ember élt január 1-jétől december 31-ig 28 500 forintból". Ferge Zsuzsa szociológus az alábbi tények pontokba szedésével önt tiszta vizet a pohárba:

  • Az Út a munkához programban a résztvevők cserélődtek, a 117 000 ember sem dolgozott egész éven át, és a 170 000 ember jelentős része is 3-6 hónapra bekerült a programba.
  • Aki teljes idős közmunkás, az 2010-ben bruttó 73 500, nettó 58 000 forintot kapott, 2012-ben pedig bruttó 57 000, nettó 47 000 forintot.
  • Akinek éppen nem jut közmunka, és várakozik rá, az 2009-ben is, 2012-ben is 28 500 forintot kap. (Közben az árak 20 százalékkal nőttek.)
  • Aki kér, de nem kap közmunkát, és megvannak bizonyos családi jogosultsági feltételei, az 2010-ben maximum 60 600 forint családi segélyt kaphatott. Ennek összege 2012. január 1-je óta 42 000 forint.
  • 2011-ben több volt részidejű közmunkás a 47 000 forintot sem kapta meg, mint 2010 első felében.
  • Február végén még messze nincs 200 ezer közfoglalkoztatott.
  • Mind a közmunka, mind a segély feltételei nehezedtek.

    "A javult vagy romlott mérleg megvonásával legalább egy évet még várnék, de egyelőre sokkal több a romlás, mint a javulás. Elgondolkodtató, hogy a politikusok számára a tények már semmit nem jelentenek" - írja a szociológus.

    Népszabadság


    • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek