kapubanner for mobile

Sztrájk a Lufthansánál

Járattörlésekkel jár hétfőn a Lufthansa párizsi földi személyzetének sztrájkja: a Charles de Gaulle (Roissy) repülőtérről induló, illetve oda érkező gépek közül a Lufthansa 26-26 járat törlésére számít a nap folyamán.

A légitársaság szóvivője szerint tárgyalnak a földi személyzetet tömörítő szakszervezettel, a munkaügyi vita mielőbbi megoldása érdekében.

Vasárnap délután Németország és Olaszország irányába hat járatot töröltek, három németországi járat pedig késett.

Az AFP hírügynökség úgy tudja, hogy már vasárnap délután óta sztrájkol mintegy ötven repülőtéri alkalmazott, a "jelentős létszámcsökkentések ellen" tiltakozva. Ugyanakkor a Lufthansa kommunikációs igazgatója szerint nincs szó semmiféle létszámcsökkentésről, és nincs is ilyen terv.


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek