kapubanner for mobile

Sztrájk érettségi idején is?

Elfogadhatatlannak nevezte három oktatási szervezet vezetője hétfőn az érettségi vizsgák közeledtével továbbra is fenntartott, a közlekedést érintő sztrájkfenyegetettséget, mellyel a fiatalok felkészülését nehezítik meg a szakszervezetek.

Nyílt levélben hívta fel a figyelmet Horn György, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének elnöke, Szebedy Tas, a Gimnáziumok Országos Szövetségének elnöke, illetve Szenes György, a Magyar Szakképzési Társaság főtitkára a május 5-én kezdődő érettségi vizsgákra hétfői levelében.

A következő hetek fontos időszakot jelentenek a közoktatás végzős diákjai számára, a pedagógusok megfelelő felkészülést és a vizsgák idejére nyugodt körülményeket szeretnének biztosítani, hangsúlyozzák.

Az oktatási szakszervezetek vezetői a sztrájk és a sztrájkfenyegetettség elhalasztását kérik a Gaskó Istvánhoz, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete elnökéhez és Gulyás Attilához, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége elnökhelyetteséhez eljuttatott felhívásban.

Elismerik ugyan a munkavállalók és szakszervezetek alkotmányos jogát a munkabeszüntetésre követeléseik teljesítése érdekében és az annak elérésére választott módszert sem vitatják, mégis megjegyzik: "A vizsgák lebonyolításának alapvető feltétele, hogy a több mint százezer érettségiző és szakmai vizsgát tevő tanuló zökkenőmentesen eljusson a vizsgák színhelyére".

Edupress.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek