Sztrájk készülődik a vasútnál is
Több szervezet is tiltakozik az ellen, hogy a kormány a jövő évi vasúti menetrendben 1.874 kilométer mellékvonalon kívánja megszüntetni a személyszállítást. A VDSZSZ mindent megtesz az érintett vonalszakaszok megmentéséért. Megjegyezte: ennél kevesebb vasútvonal érdekében is hirdettek már sztrájkot a vasutas szakszervezetek.
A Közlekedési és Hírközlési Minisztérium (KHEM) mindössze annyit közölt, hogy határidőre, augusztus 24-éig elkészült a távolsági és Budapest elővárosi közlekedés, valamint a regionális integrált közlekedés 2009/2010. évi menetrendjének koncepciója, amelyet a kormány elé terjesztenek. A koncepció a következő évi vasúti és autóbuszos menetrendek kialakításának alapelveit tartalmazza, nem tér ki egyes vasútvonalakra, viszonylatokra, de további részleteket nem hozott nyilvánosságra a szaktárca.
A Fidesz határozottan elutasítja a mintegy kétezer kilométernyi vasútvonal megszüntetéséről nyilvánosságra került tervet. Fónagy János, a párt szakpolitikusa hétfőn sajtótájékoztatón úgy vélekedett, hogy a vasútvonalak bezárása alapvetően ellentétes Magyarország, a magyar emberek, a magyar gazdaság érdekeivel.
A Lehet Más a Politika (LMP) párt szerint "nem agyatlan fűnyírással kell nekiállni" a MÁV - egyébként szükséges - átalakításához, hanem a helyi busz- és vonatmenetrendeket kell összehangolni, és a gerinchálózati, ütemessé tett menetrendhez igazítani. Álláspontjuk szerint az "ijesztő dilettantizmus lehetetlenné teszi, hogy a hazai vasúthálózatot egy jól működő, regionális alapon szervezett rendszerré alakítsák."
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) közleményében úgy fogalmaz, hogy a kormány a vasútbezárással ellehetetlenítené az érintett térség közlekedését, és nem változtatna a MÁV pazarló működésén. A VEKE hónapokkal ezelőtt már bemutatta a teljes országra érvényes menetrendi koncepcióját, amely a MÁV hatékonyságának javításával milliárdos megtakarításokat hozhat, vonalbezárások és járatritkítás nélkül.
Az egyesület emlékeztet arra, hogy Európában mindenütt a vasúti közlekedés folyamatos fejlesztésével, ütemes menetrenddel, a járműpark és a pályaállapotok folyamatos javításával próbálják a környezetszennyezést, a személy- és tehergépkocsi-forgalmat csökkenteni.
Szerintük a Bajnai-kormány csomagja vasútromboló, amely szembemegy a közlekedéspolitikai racionalitásokkal, a vasúton utazók érdekeivel, és minden létező uniós irányelvvel is.
Elmaradt hétfőn a Vasúti Egyeztető Bizottság (VEB) tervezett ülése, amelyen a szakszervezetek tájékoztatást vártak a minisztertől a vasút átalakításáról. A közlekedési miniszter azonban levélben értesítette a vasutas szakszervezeteket, hogy technikai okok miatt elhalasztják az ülést szeptember 3-ra.
Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) ügyvezető alelnöke az MTI-nek nyilatkozva úgy értékelte: a miniszter azért kért időt, mert nincs felkészülve a tárgyalásra. A MOSZ ügyvezető alelnöke utalt arra, hogy a közösségi közlekedés átalakításáról hivatalos és nem hivatalos elképzelések keringenek a különféle csatornákon, ami miatt a társadalom érintett része - a mellékvonalakon élők, a vasutasok, köztük a mozdonyvezetők - egyre feszültebbek, és aggódnak, mert nem látják a kormány egyenes, tárgyalható szándékát. Hozzátette: a szeptemberi 3-ai tárgyalás eredményét megvárják, majd ezt követően döntenek a további lépésről, esetleg egy sztrájkbizottság megalakításáról.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) úgy értékelte, hogy a kormány cinikus ötletrohamának egyedüli célja, hogy megvalósítsa a Bajnai Gordon miniszterelnök által beharangozott 40 milliárd forintos elvonást a MÁV START Zrt. költségtérítéséből. A személyszállító cég által korábban készített vészforgatókönyv 50 milliárd forint költségtérítés elvonása esetén a személyszállító vonatok számának 50 százalékos csökkenésével számolt.
A VDSZSZ közölte: minden megtesz az érintett vonalszakaszok megmentéséért. Megjegyezte: ennél kevesebb vasútvonal érdekében is hirdettek már sztrájkot a vasutas szakszervezetek.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?