Sztrájk lehet a Malévnál
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMunkabeszüntetést helyezett kilátásba a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ), ha a Malév Ground Handling vezetésével nem sikerül megállapodni az év végén lejáró kollektív szerződés tartós meghosszabbításáról - írja a portálunkhoz eljuttatott közlemény.
Idén év végén jár le a két évvel ezelőtt, 11 napos sztrájk lezárásaként elfogadott, a Borisz Abramovics tulajdonossal, Martin Gauss Malév-vezérrel és Limburger Lóránttal, a Malév GH vezetőjével kötött kollektív szerződés a Malév-csoport földi kiszolgálást végző tagvállalatánál, a Malév GH-nál. A LESZ azt szeretné, ha a jelenlegi megállapodást néhány módosítással újabb három évre aláírná a két tárgyaló fél. Az eddigi egyeztetések alapján azonban úgy tűnik, a menedzsment a munkavállalók számára is elfogadható feltételekkel csak fél évre hajlandó új kollektív szerződést kötni. A közlemény szerint ez csak a pillanatnyi feszültség levezetését szolgálná, és lejárta után halmozott hátrányokat hozna a munkavállalóknak. A szakszervezet ezt nem tudja elfogadni. A cég menedzsmentje jelenleg ötéves stratégiát készít, amelyből ismét kihagynák a kétkezi munkát végzőket, akik legalább rövidebb távon szeretnék látni, mire is számíthatnak - írja a közlemény.
A szakszervezet azt is várja a vezetőségtől, hogy garantálja a cafetéria-rendszer juttatásainak értékállóságát 2012-ben, hogy az elmúlt évek áldozatai után a dolgozóknak ne kelljen jövőre további veszteségeket elszenvedniük. Különösen érzékenyen érint sokakat, hogy a melegétel-utalványok nagy részét a jövőben csak a munkahelyi étkezdékben, büfékben tudnák beváltani, ahol ---– részben a Budapest Airport Zrt. árfelhajtó hatású, magas bérleti díjai miatt ---– igen költségesen tudnak csak étkezni. Márpedig az alulfizetett dolgozók többsége jelenleg alapvető élelmiszereket vásárol családjának e juttatással - olvashatjuk a szakszervezet közleményében.
Különösen nagy a dolgozói felháborodás a vezetőség elutasító álláspontja miatt, mert az elmúlt években a cafetéria igyekezett ellentételezni a fizetések folyamatos értékcsökkenését. Így a múltban keservesen kiharcolt engedmények válnának semmivé, ha a vállalat nem kompenzálja a kedvezőtlen változásokat és azt, hogy a munkavállalóknak több mint fél évtizede nem volt alapbér-emelése. A bérek vásárlóértéke az elhibázott privatizáció óta olyan szintre csökkent, hogy már a puszta megélhetést veszélyezteti - írják az érdevédők.
A LESZ arra kéri Limburger Lórántot, hogy mielőtt ismét a napi megélhetésért küzdő dolgozók zsebében kutakodna, számoljon el a menedzsment létszám és bér- és egyéb költségének alakulásával, mindenekelőtt saját javadalmazásával. Erről ugyanis az üvegzseb-szabályok ellenére is hallgat a vezetőség.
A tárgyalások folytatódnak, azonban a rendkívül kiélezett helyzetre tekintettel a LESZ, a munkavállalókkal egyeztetve megkezdi a felkészülést a határozottabb érdekérvényesítésre is. Az érdekképviselet bízik benne, hogy a vezetőség néhány napon belül tisztességes javaslattal tér vissza a tárgyalóasztalhoz. A szakszervezet biztos benne, hogy a tulajdonos magyar államnak sem célja, hogy egy komoly szaktudással, speciális ismeretekkel, szakmai rutinnal rendelkező munkavállalói kört felszámoljon, akik a biztonságos repülés alapját, gerincét alkotják.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?