kapubanner for mobile

Sztrájk lesz a Ryanairnél

Augusztus 15-től több hullámban sztrájkba lép a Ryanair saját földi kiszolgáló személyzete Spanyolországban, ami súlyos fennakadásokat okozhat a nyár csúcsidőszakában – írja a Bild. A Madridtól Teneriféig tucatnyi repteret érintő akció év végéig tart, és mivel a munkabeszüntetés a légitársaság saját leányvállalatánál zajlik, az érintett utasok akár kártérítésre is jogosultak lehetnek.

A Bild beszámolója szerint augusztus 15-én indulhat az a rendhagyó sztrájkhullám, amely a nyár csúcsán megnehezítheti a Spanyolországba tartó utasok dolgát. A munkabeszüntetést a spanyol Unión General de Trabajadores (UGT) szakszervezet hirdette meg, tiltakozásul a dolgozók túlóráztatása és szankcionálása ellen.

Az akció különlegessége, hogy a Ryanair földi kiszolgálását végző, a légitársaság tulajdonában álló Azul Handling személyzete vesz részt benne. Emiatt a Ryanair közvetlen felelőssége egyértelmű, így a járatkésések vagy -törlések esetén az utasok akár 250–400 eurós kártérítésre is jogosultak lehetnek az uniós utasjogi szabályok alapján.

A sztrájk nem egyszeri lesz: az augusztusi kezdést követően egészen az év végéig több időpontban is folytatódik, érintve a legforgalmasabb spanyol repülőtereket, köztük Madridot, Barcelonát, Valenciát, Sevillát, Málagát, Alicantét, Ibizát, Palma de Mallorcát, Gironát, Tenerife déli repterét, Lanzarotét és Santiago de Compostelát.

A meghirdetett sztrájknapok:

  • Augusztus: 15., 16., 17., 23., 24., 30., 31.

  • Szeptember: 6., 7., 13., 14.

  • Október: 11., 12.

  • November: 1., 2., 8., 9.

  • December: 20., 21., 27., 28., 31.

A Ryanair állítása szerint a sztrájk csak a külső földi kiszolgáló cégeket érinti, ám a tény, hogy a saját leányvállalat munkatársai is munkát tagadnak meg, komoly felelősséget ró a légitársaságra.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek