kapubanner for mobile

Sztrájk miatt áll a termelés az Arconic-Köfém székesfehérvári gyárában

A dolgozók béremelést szeretnének, a munkáltató szerint folynak az egyeztetések a szakszervezettel.

Sztrájk miatt áll a termelés az Arconic-Köfém székesfehérvári gyárában-
images

Határozatlan idejű sztrájkot hirdettek vasárnap reggel 6 órától az Arconic-Köfém több mint 800 főt foglalkoztató székesfehérvári gyárában - írja a Telex. A hírt Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetség (VDSZ) elnöke is megerősítette a portálnak. Mint kedden beszámolt róla, a gyártás teljesen leállt, egyetlen darab termék sem készül. 

A gyár doglozói a sikertelen bértárgyalást követően május 23-án már tartottak egy kétórás figyelmeztető sztrájkot. Az Arconic-Köfém vezetése kedd este közölte a Telex-szel, hogy továbbra is folynak az egyeztetések a szakszervezettel. Mint írták, jóhiszeműen tárgyalnak a megállapodás érdekében és pénzügyi szempontból mindent lehetségest megtesznek, hogy segítsék dolgozóikat az emelkedő költségek ellensúlyozásában.

A sztrájk előzménye, hogy a cég március 1-jén egyoldalú, 10,8 százalékos bérfejlesztést hajtott végre, amit a dolgozók nem fogadtak el, további 5,5 százalékos egységes alapbéremelést követeltek a magas infláció és a megnövekedett megélhetési költségek miatt. A VDSZ korábbi közlmeénye szerint a több mint 800 dolgozó körében a követelések támogatottsága közel százszázalékos.

 

fotó: arconic

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek