Sztrájk miatt csökkent a paksi erőmű teljesítménye
Kedden reggel 6 órától elkezdődött a paksi atomerőműben a Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (MÉSZ) által meghirdetett sztrájk, az erőmű teljesítménye csökkent - tájékoztatott a szakszervezet elnöke.
"Ez nem azt jelenti, hogy nem dolgozunk, mindenki a helyén van, végzi a munkáját, csak kevesebbet termel az erőmű" - mondta Berkes Sándor.
Hozzátette: a paksi atomerőmű speciális helyzetéből adódóan a sztrájkjogot úgy tudják érvényesíteni, hogy a tulajdonosnak gazdasági hátrányt okoznak.
Mittler István, az erőmű szóvivője megerősítette: 6 órától fél órán keresztül a harmadik blokk 20 megawattal kisebb teljesítményen üzemel, a Magyar Villamos Művek Zrt. engedélye alapján ugyanez a teljesítménycsökkentés este hat óra és fél hét között szintén végrehajtható.
A március 1-jén kezdődött bértárgyalások során a MÉSZ követelése 10 százalékos alapbéremelést, plusz évente 5 százalékos uniós felzárkóztató emelést, valamint a társaság üzleti tervének túlteljesítéséből származó adózott eredmény felének a munkavállalók közötti keresetarányos felosztását tartalmazta.
A tárgyalások folytatódnak, hétfőn a menedzsment az eddigi 5 százalékos átlagkereset-növekedés és az ezen felüli közel 1 millió forintos éves szociális és jóléti juttatás helyett újabb ajánlatot tett a dolgozóknak.
MTI/Menedzsment Fórum
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?