Sztrájk miatt törölt járatokat az osztrák nemzeti légitársaság
Az osztrák nemzeti légitársaság (AUA) vezetése előzetesen nyolc pénteki járatát törölte. Az óvatosság nem volt indokolatlan: az üzemi tanács délelőtti gyűlésén két órás figyelmeztető sztrájkot hirdetett.
Az üzemi tanácsok előre bejelentett gyűlése nyomán az AUA még csütörtökön úgy döntött, hogy - óvatosságból - törli nyolc alacsony kihasználtságú pénteki gépét, így a varsói, a poznani, a hannoveri és a koppenhágai desztinációkat. Emellett több hosszútávú járat is csak jelentős késéssel indul útnak, Sidney felé például egy, New York és Washington irányába pedig két órás csúszással szállnak majd fel a repülők, jelentette az APA hírügynökség.
A pilóták és légikísérők részvételével pénteken 10 órakor végül megkezdődött a szakszervezeti ülés, aminek végén a résztvevők két órás figyelmeztető sztrájkba léptek. A konfliktus oka az AUA és leányvállalata, a Lauda Air egyes részlegeinek összevonásának terve, illetve a fedélzeti személyzetet érintő közös kollektív szerződésnek a bevezetése.
Az üzemi tanácsok képviselői szerint péntek éjjel megrekedtek a csütörtökön megkezdett, a kollektív szerződés részleteiről szóló tárgyalások, azok ugyanis nem hozták meg számukra a várt eredményt.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?