kapubanner for mobile

Sztrájkbizottság alakult a paksi atomerőműben

Megalakult a sztrájkbizottság a paksi atomerőműben - tájékoztatott Lőrincz László, a Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete (PADOSZ) elnöke pénteken.

A sztrájkbizottság megalakításáról a PADOSZ és a Paksi Atomerőmű Munkástanácsa döntött. "Tájékoztattuk a munkáltatót a bizottság névsoráról, valamint arról, hogy Kovács Gézát, a Munkaügyi Közvetítő és Döntőbírói Szolgálat vezetőjét kérjük fel a tárgyalásokon való közreműködésre" - mondta az erőmű legnagyobb érdekvédelmi szervezetének elnöke az MTI-nek.

Az erőműben jelenleg három érdekvédelmi szervezet működik, a korábban önálló csoportosulás, az Atomerőmű Ifjúsági Szervezete betagozódott a Munkástanácsba, a Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete (MÉSZ) pedig később dönt a csatlakozásról.

Lőrincz László emlékeztetett arra, hogy az érdekvédelmi szervezetek testületei december 27-én fogalmazták meg követeléseiket azzal a céllal, hogy az erőmű vezetése vonja vissza korábbi tájékoztató levelét, amelyben értesítették a dolgozókat a sugárveszélyes munkakörök meghatározásáról, illetőleg az ezzel összefüggő korkedvezményes nyugdíj szabályainak január elsejével életbe lépő módosításáról. Kifejezték továbbá azt az igényüket, hogy tárgyalásos módon, megállapodásban rendezzék ezt a kérdést.

A korengedményes nyugdíjba menetelről ősszel folyt az egyeztetés az atomerőműben a vállalat vezetői és a szakszervezet között, amit szeptemberben azzal függesztettek fel, hogy 2008 elején szakemberek bevonásával folytatják a tárgyalást. A korábbi gyakorlat egyébként az volt, hogy a sugárveszélyesnek minősített munkakörben dolgozóknak minden ott letöltött öt esztendő után egy évvel rövidül nyugdíj-korhatára.

Az erőmű kommunikációs vezetője decemberben nyilatkozott az MTI-nek, miszerint a munkáltató jogszabály szerint járt el, amikor több éves előkészítő munka alapján meghatározta a sugárveszélyes kategóriába tartozó munkaköröket, ezt léptette életbe január elsejétől. Mittler István ugyanakkor azt is közölte, hogy a cég kész a tárgyalások folytatására szakszervezetekkel.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek