Sztrájkbizottságot alakítottak a BKV szakszervezetei
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSztrájkbizottságot alakítottak a BKV szakszervezetei, miután sikertelenül zárultak a pénteki bértárgyalások.
Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke az MTI-nek azt mondta, a BKV tárgyalói semmilyen konkrét ajánlatot nem tudtak tenni, az üzleti tervet 122 milliárd, illetve 115 milliárd forintos verzióban készítették el, a főváros mint tulajdonos pedig a 115 milliárdos büdzsét szeretné elfogadtatni.
Ez azt jelenti, hogy a BKV nem tud béremelést biztosítani, de a 122 milliárdos költségvetésben is csak 3 százalékos emelés szerepel, amely az infláció mértékét sem követi - hangsúlyozta az érdekvédő.
A szakszervezetek ezek után megfogalmazzák konkrét követeléseiket, ha ezután sem lesz elmozdulás, akkor kitűzik a sztrájk időpontját, amelyről Gulyás Attila egyelőre nem kívánt nyilatkozni.
Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet vezetője az MTI-nek elmondta, azzal, hogy a BKV vezetése semmilyen ajánlatot nem tudott adni, valós sztrájkveszélyt okozott. A szakszervezeti vezetők szerint akkora az elégedetlenség a dolgozók között, hogy bármikor úgy dönthetnek: "minden mindegy alapon", egyik napról a másikra beszüntetik a munkát.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?