Sztrájkkészültség a Dunaferrnél
A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség február 20-tól általános sztrájkot hirdetett, mert tárgyalásra alkalmatlannak tartja és elutasítja a munkáltató 2013. évi bér- és szociális javaslatát, valamint reménytelennek tartja, hogy február 15-ig aláírásra kerüljön a bérmegállapodás.
A cégvezetés elképzelései 3,8 milliárd forinttal javítanák a társaságcsoport gazdasági helyzetét, amely összeget a tulajdonosi döntést követően az 1-es kohó átépítésére és a folyékony fázis működtetésére fordítanának. A cégvezető a létszám-optimalizálással kapcsolatban kifejtette: elsősorban az adminisztratív pozíciókat fogja érinteni.
A szakszervezeti szövetség MTI-hez eljuttatott szerdai közleménye szerint kiemelt jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a 2012-es mélypont után 2013-ban ne csökkenjen tovább a munkavállalók reálkeresete, ezért 5,2 százalékos béremelést követelnek. Szerintük a munkáltató az általa javasolt 2,1 százalékos alapbérfejlesztést is a törzsgárda kötvény járadékának megszüntetéséből kívánja fedezni. A szövetségi tanács a 2013. évi szabadságos és karácsonyi bér átütemezését szintén elutasítja.
Az 1-es kohó átépítésének fedezetéül szolgáló és a munkavállalóktól 2013-ban elvonandó 3,8 milliárd forinttal kapcsolatban kifejtették, hogy a termelő eszközök felújításához minden tulajdonosnak a tulajdonosi arány mértékében kell hozzájárulnia. A létszám-optimalizációval foglalkozó fejezetet megalapozatlannak és kidolgozatlannak tartják.
A DV Vasas Szakszervezet közleménye szerint reménytelen, hogy február 15-ig aláírják a bér- és szociális megállapodás. Ezért bejelentették, hogy a bértárgyalási határidő lejárta után a nyomásgyakorlás minden törvényes eszközét igénybe fogják venni.
Mucsi Zoltán a szakszervezeti szövetség vezetője az MTI érdeklődésére elmondta: követelésük nyomatékosítására február 20-tól határozatlan idejű sztrájkot hirdettek a Dunaferr társaságcsoport területén. Az 1-es kohó felújításának és újbóli üzembe helyezésének gyorsítása érdekében később meghatározandó időpontban az ukrán buga beszállítását is meg fogják akadályozni. Terveik között szerepel az orosz nagykövetség előtti demonstráció is - tette hozzá.
A Dunaferr szakszervezetei tavaly november 9-én hirdettek hetvenkét órás sztrájkot az ISD Dunaferr Zrt. egész területén, mert nem sikerült megállapodniuk a 2,1 százalékos béremelésről a cégvezetéssel. November 15-én tárgyalóasztalhoz ültek a Dunaferr Ifjúsági Szervezet, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség, valamint a munkáltató képviselői. Akkor a felek rögzítették, mindent megtesznek, hogy a közel héthónapos tárgyalássorozat lezárásaként a társaságcsoport kollektív szerződésének részeként aláírhassák a 2012. évi bér- és szociális megállapodás lezárását.
A DV Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szövetség képviselői tavaly január óta folytattak bértárgyalásokat a cégcsoport menedzsmentjével az alapbérek és a szociális juttatások 4,2 százalékos emeléséért, illetve az úgynevezett szabadságos és karácsonyi bér kifizetéséért. A bérmegállapodás kikényszerítésére a két szervezet előbb egy kétórás figyelmeztető sztrájkot, majd április 12-én 24 órás általános sztrájkot tartott a hideg- és meleghengerműben, valamint a Lőrinci Hengerműben.
Ezt követően április 29-én aláírták a bérmegállapodást, amely alapján a munkáltató soron kívül és feltétel nélkül engedélyezte a személyi alapbér és a szociális juttatások előre egyeztetett 4,2 százalékos emelése felének a kifizetését január elsejei visszamenőleges hatállyal.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 4 hete
- Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban 1 hónapja
- Elutasítod a MI képzést? Akár az állásod bánhatja! Kötelezni vagy ösztönözni kell a munkavállalót? 1 hónapja
- Sztrájkmenetrendet hirdetett meg a pécsi buszvállalat 1 hónapja
- Véget ért a szerbiai ügyvédek sztrájkja 1 hónapja
- Elhunyt a magyar szakszervezeti mozgalom egyik meghatározó alakja 2 hónapja
- Létrejött a bérmegállapodás a Magyar Postánál - Ennyivel nőnek a bérek 2 hónapja
- 43 halott után léptek a mozdonyvezetők: országos sztrájk jön a spanyol vasúton 3 hónapja
- Becsapós béremelés: kevesebb pénz a zsebben? 3 hónapja
- Ennyivel emelkedik a dolgozók bére a BKV-nál 3 hónapja
- Megállapodtak: jelentős fizetésemelés és extra juttatások a MÁV-nál 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?