cikk a(z) bérmegállapodás címkével:

Megegyezés az Audinál a béremelésekről - jelentős bérfejlesztést sikerült elérni

3 hónapja A vállalat és a szakszervezet közti frissen megszületett megállapodás szerint 17 százalékos alapbérbéremelést kapnak az Audi dolgozói 2023. április 1-től. Teljes cikk...


Kézbesítők adták át a postások petícióját a Magyar Posta vezérigazgatójának

3 hónapja Még mindig nem született meg a bérmegállapodás a Magyar Postánál, így a Postás Szakszervezet és a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetsége szervezésében 19 megyéből 19 kézbesítő petíciót adott át a vezérigazgatónak és helyettesének, amiben a teljes tagság nevében érdemi tárgyalást és elfogadható béremelési ajánlatot sürgetnek. Teljes cikk...


A vízműveknél is 4 százalékkal emelkedik az alapbér idén

2 éve Az állami tulajdonú regionális vízművek vezérigazgatói és szakszervezeti vezetői aláírták a három évre szóló bérmegállapodást - közölte a Nemzeti Vízművek Zrt. Ennek értelmében a dolgozók alapbére 2021-ben 4 százalékkal, 2022-ben 7 százalékkal, 2023-ban pedig további 4 százalékkal emelkedik. Teljes cikk...


Újabb állami vállalatnál született 3 éves bérmegállapodás

2 éve Aláírták a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél a 2021-2023. évre szóló hároméves bérmegállapodást. A munkavállalók alapbére 2023-ig 15 százalékkal emelkedik. Teljes cikk...


Ennyivel emelkedik júliustól a postai dolgozók bére

2 éve Három évre szóló, összesen 15 százalékos alapbér-fejlesztésről szóló megállapodást kötött a Magyar Posta a két legnagyobb postás szakszervezettel. A postai dolgozók 2021-ben július elsejétől 4 százalékos alapbér-fejlesztést kapnak, ezen túlmenően a vállalat a lojalitás elismerésére megemelte az idei évi béren kívüli juttatás összegét bruttó 300 ezer forintra. Teljes cikk...


Megszületett a fővárosi bérmegállapodás: idén nem lesz emelés

2 éve A fővárosi bérszövetséget alkotó szakszervezetek képviselői, valamint a fővárosi önkormányzat nevében Karácsony Gergely főpolgármester június 3-án aláírta a 2021-2024 közötti időszakra vonatkozó fővárosi bérpolitikai megállapodást. Teljes cikk...


Bérmegállapodás 2021: A debreceni Schaeffler privát egészségügyi ellátást is bevezet

2 éve Téli, nyári bónuszt és privát egészségügyi szolgáltatás keretében széleskörű járóbeteg-ellátást is nyújt a cég a munkatársaknak. Teljes cikk...


Napirenden marad a minimálbér további emelése

2 éve A februártól induló csaknem 4 százalékos minimálbér- és garantált bérminimum-emelkedését követően, félévkor további 1 százalékkal emelkedhet mindkét bérelem - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Teljes cikk...


Megvan a megállapodás a minimálbérről

2 éve Megszületett a megállapodás a munkáltatói és munkavállalói oldal mai tárgyalásán a minimálbérről és a garantált bérminimumról 2021-re vonatkozóan. Mindkét minimál jövedelem 4%-kal emelkedik februártól. Teljes cikk...


Ismét kétéves bérmegállapodás született a pécsi Hauninál

3 éve Az országban az elsők között állapodott meg a Körber konszernhez tartozó Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. vezetése és a Vasas Szakszervezeti Szövetség Alapszervezete a jövő évi béremelésekről. A haunisok 2021-ben és 2022-ben is nettó 4-4%-kal több fizetést vihetnek haza, köszönhetően annak, hogy az alapbérek és a jutattások összegei is tovább nőnek. Teljes cikk...


Továbbra sincs megállapodás, a BKV-nál folytatják a sztrájk előkészítését

3 éve Kedden sem született bérmegállapodás, a szakszervezetek továbbra is 15 százalékos béremelést szeretnének. Teljes cikk...


Megállapodtak a bérfejlesztésről a Sparnál

3 éve Megállapodott a 2020-as bérfejlesztésről a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), a vállalat a garantált bérminimum, illetve a minimálbér jogszabályban rögzített mértékéhez képest magasabb bért biztosít munkatársainak, amelyet továbbra is kiegészít saját hűségprogramjának juttatási elemeivel - derül ki közleményükből. Teljes cikk...


Egyetértés van abban, hogy több évre szóló bérmegállapodás szülessen

4 éve Továbbra is eredményesnek értékelték a résztvevők a 2017-ben megkötött középtávú megállapodást a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának (KVKF) november 12-i ülésén, és egyetértettek az újabb, többéves - akár hároméves - megállapodás szükségességében - írja közleményében a VDSzSz Szolidaritás. Teljes cikk...


Újratárgyalnák a jövő évi minimálbéremelést

4 éve Decemberben újranyitják a jövő évi minimálbéremelésről szóló tárgyalásokat, mert a gazdasági teljesítmény a vártnál kedvezőbb - írja a Népszava. Teljes cikk...


Megállapodott a béremelésről a VDSZ az Alkaloida Gyógyszergyári Zrt.-vel

4 éve Megállapodott az idei béremelésről a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége az Alkaloida Gyógyszergyári Zrt. cégvezetésével - közölte a szakszervezet. Teljes cikk...


Bérfeszültség sztrájkhelyzet az Alkaloidánál

4 éve Még nincs bérmegállapodás a tiszavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyár Zrt-nél, amely korábban évtizedeken át Alkaloida néven működött - írja sajtóközleményében a VDSZ. Teljes cikk...


Újratárgyalná a kétéves bérmegállapodást a Magyar Szakszervezeti Szövetség

4 éve Újratárgyalná a tavaly megkötött kétéves bérmegállapodást a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), Kordás László elnök ezért kezdeményezte a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) összehívását - tudta meg szerdai száma szerint a Népszava. Teljes cikk...


Emelkednek a keresetek a Pick Szeged Zrt.-nél

4 éve Bérmegállapodás született a Pick-Szeged Zrt. és az Élelmezésipari Munkavállalók Független Szakszervezete között. Ennek értelmében 8%-os alapbéremelés illeti meg 2019. április 1. napjától a munkavállalókat - írják sajtóközleményükben. Teljes cikk...


Eredményes bérmegállapodás a BMLSZ Szakszervezet és a VÉD-SZ Kft. között

4 éve Az idén januárjában kezdték meg a felek az egyeztetést a 2019-es béremelés lehetőségeiről. A kezdeti fázisban a munkáltató nem tudott ajánlatot tenni, majd az ezt követő időszakban nem mozdultak előre a tárgyalások - írja a munkaugyek.org. Teljes cikk...


A MÁV-nál aláírták az idei, 5 százalékos bérfejlesztési megállapodást

4 éve Aláírták az idei, 5 százalékos bérfejlesztésről szóló megállapodást a MÁV Zrt. és a képviselettel rendelkező szakszervezetek a Vasúti Érdekegyeztető Tanács (VÉT) hétfői ülésén; a béremelés mértékét a 2017-2019-es időszakra kötött korábbi bérmegállapodás határozta meg - írja az MTI. Teljes cikk...