Sztrájkokra, tüntetésekre készülhetünk
Demonstrálnának a közszolgálatban dolgozók 13. havi fizetésükért november 29-én. Sztrájkot is kilátásba helyeztek, akárcsak a VDSZSZ - írja a Népszabadság.
Demonstrációt kezdeményez november 29-ére a közszolgálatban dolgozók szakszervezeti szövetsége közösen a többi konföderációval, hogy megvédjék 13. havi fizetésüket, és béremelést is kiharcoljanak. Az is elképzelhető, hogy jövő év elején kétórás sztrájk is lesz a közszférában - írja a szerdai Népszabadság.
A pénzügyi válság miatt tervezett intézkedések a köztisztviselők számításai szerint havonta 15 ezer forintos fizetéscsökkenést jelentenének számukra. A rendszerváltás óta azonban nem fordult elő, hogy a közszolgák fizetését nominálisan is csökkentették volna - olvasható a lapban.
Szintén sztrájkot szervezhet még november első felében a Vasúti Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (VDSZSZ). Ahogy fogalmaznak: élesítik a korábban felfüggesztett munkabeszüntetést.
A szerdai Népszava azt írja: az érdekképviselet legközelebb november 19-én tárgyal a MÁV-val, ám a sztrájkot még ez előtt megtarthatják. Egyeztetés kedden is volt, de akkor sem jutottak dűlőre.
Hírszerző/Népszabadság/Népszava

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?