kapubanner for mobile

Sztrájkolnak a felháborodott angol GM-dolgozók

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Beszüntették a munkát a General Motors (GM) angliai dolgozói csütörtökön, miután a cég bejelentette, hogy csaknem ezer alkalmazottat rúg ki észak-nyugat-angliai gyárából.

A munkásokat képviselő szakszervezet szóvivője elmondta, hogy a dolgozók spontán módon, nem előre megszervezett akció keretében hagyták el az üzemet, melynek következtében a munka gyakorlatilag teljesen leállt. Az egyelőre nem tiszta, hogy az alkalmazottak mikor térnek vissza a gyárba - közli a Reuters.

Ha a megkezdődnek a tervezett leépítések Nagy-Britanniában, Merseyside-ban a 3 ezer főből ezer válik majd munkanélkülivé. A vállalat költségcsökkentésre és produktivitásra vonatkozó vizsgálatai szerint összesen 12 ezer munkahely megszüntetésére lenne szükség a jövőben - írta korábban az mfor.hu.

Menedzsment Fórum

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek