Sztrájkolnak a parajdi sóbánya alkalmazottai
Sztrájkolnak a székelyföldi parajdi sóbánya alkalmazottai, a bánya turisztikai szintjének látogatását is megakadályozzák. A Mediafax hírügynökség hétfői jelentése szerint a bányászok húsz százalékos béremelést, és Seprődi Zoltán bányaigazgató leváltását követelik. A bánya 135 alkalmazottjának 80 százaléka az országos minimálbért kapja - írja az MTI.
A sztrájk a múlt hét csütörtökön spontán munkabeszüntetéssel kezdődött Parajdon, aztán az állami tulajdonban levő Salrom társaság más sóbányáira is kiterjedt. A román gazdasági minisztérium és a munkaügyi minisztérium is Bukarestbe hívta hétfőre a tiltakozók képviselőit, akik azonban megtagadták, hogy a fővárosba utazzanak.
Kelemen József, a parajdi sóbánya szakszervezeti vezetője a Mediafax hírügynökségnek elmondta, a Salrom bányatársaság igazgatótanácsát kedd délelőttre hívták össze, és az igazgatótanács ülése előtt nincs miről tárgyalniuk. Azt is hozzátette: Parajdra várják a társaság vezetőit.
Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa ugyanakkor kijelentette, hogy az időjárási viszonyok miatt nemzetbiztonsági üggyé vált, hogy a parajdi sóbánya biztosítsa a sót az országutak és megyei utak megtisztításához. Székelyföldön havazott az elmúlt napokban, és a térségre is érvényes a meteorológiai szolgálat március elsejéig tartó narancssárga (másodfokú) figyelmeztetése a hideg időjárás miatt.
MTI

- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon