kapubanner for mobile

Szűk esztendők a Microsoftnál

A Microsoft egymilliárd dollárt kíván megtakarítani a költségek csökkentésével és a hatékonyság javításával a 2005-ös pénzügyi évben

Szűk esztendők a Microsoftnál 2004. július 7. FigyelőNet A Microsoft egymilliárd dollárt kíván megtakarítani a költségek csökkentésével és a hatékonyság javításával a 2005-ös pénzügyi évben - olvasható Steve Ballmer vezérigazgató dolgozóknak címzett e-mail üzenetében. A levélről a Financial Times brit üzleti lap számolt be. hirdetés A Microsoft az elmúlt évben 32,2 milliárd dollár bevételt és 18,9 milliárd kiadást könyvelhetett el, most mégis megszorításokra készül. Az elmúlt három évben a kiadások a bevételeknél gyorsabb ütemben nőttek, és ez a trend egyértelműen nem folytatható - írja Ballmer.Ballmer a megszorítások egyik legfontosabb részének a reklámok és a marketing hatékonyságának növelését tartja, amely segítségével "több 100 millió dollár" takarítható meg. A költségcsökkentés másik oldala az alkalmazottakat is érinti. A cég módosította javadalmazásukat, szigorította egészségügyi ellátásukat és az ingyen törülközőket is eltüntette a zuhanyzókból. A megszorítások fontosak lehetnek, ha figyelembe vesszük a Dell tegnapi bejelentését, miszerint a világ legnagyobb, személyi számítógépeket gyártó vállalata megkezdi első Linux-alapú gépeinek fejlesztését. Mindez a Microsoft és a nyílt forráskodú vetélytársa közötti verseny fokozódását jelenti, amelyben a Linux most lépéselőnybe kerülhet. Bill Gates vállalatának tehát sietnie kell a Windows Longhorn fejlesztésével, ami legutolsó információk szerint is legkorábban a 2005-ös év végére kerülhet a boltok polcaira.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek