kapubanner for mobile

Támogatják a munkaadók a tervezett rendkívüli intézkedéseket

Egyetértenek a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által bejelentett rendkívüli, átmeneti intézkedésekkel az MTI által megkérdezett munkaadói szervezetek.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerdán elmondta, hogy ők már a válság előtt azt javasolták, hogy a közszférában (közalkalmazottak és köztisztviselők) nominális szinten kell tartani a béreket. A VOSZ a kormányfő erre vonatkozó javaslatait helyesnek tartja, és egyetért vele - hangsúlyozta Dávid Ferenc. Elfogadhatónak tartják azt is, hogy 2009-ben a 13. havi nyugdíj csak az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltőknek járjon, és ennek összege ne haladja meg a 80.000 forintot.

A VOSZ főtitkára hozzátette: a tervezett intézkedések világos, a jövőbe mutató, a takarékos állam követelményét is megtestesítő lépések, amelyeket a lakosság számára érthetően kommunikáltak. Dávid Ferenc hangsúlyozta, hogy véleményük szerint ez csak az első lépés, a továbbiakban a nagy elosztó rendszerek átgondolására van szükség. A VOSZ ezért arra inspirálja a többi munkaadói szervezetet és a kormányt is, hogy minél előbb kezdjenek egyeztetéseket a nagy elosztó rendszerek megváltoztatásának lehetőségeiről, mert ez elengedhetetlen ahhoz, hogy Magyarország egy új növekedési pályára kerüljön. A főtitkár hangsúlyozta: az IMF-hitel nem mentesít a gondolkodás felelőssége és az átalakítás kötelezettsége alól.

Ungvárszki Ágnes, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének közgazdasági igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy egyetértenek a bérek befagyasztásával, bővebben később, az egész csomag ismeretében kívánnak nyilatkozni.

Vadász György, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) alelnöke az MTI kérdésére kiemelte: egyetértenek minden olyan megoldással - így a kormány tervezett intézkedéseivel is - amely a jelenlegi körülmények között a gazdasági és a pénzügyi válság hatásainak kivédését, illetve a stabilitást, és a bizalom megerősítését szolgálja. Hozzátette: ugyanakkor véleményük szerint a jelenlegi intézkedések csak a "tűzoltást" szolgálják, és el kell gondolkodni további reformlépéseken annak érdekében, hogy az állami megtakarítások eredményesek legyenek.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek