Támogatják a pályakezdő minimálbért a vállalkozók
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatDávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára tisztában van azzal, hogy a differenciált minimálbér kényszerlépés, "sőt nem is kifejezetten szimpatikus", ugyanakkor a válságból való kilábalást követően lehet realitása.
A VOSZ főtitkára szerint több tízezer szakképzetlen, illetve munkatapasztalattal még nem rendelkező fiatal felnőtt munkába állását segítheti a pályakezdő minimálbér bevezetése. Dávid Ferenc szerint a VOSZ a pályakezdő minimálbér mellé tud állni, ha azt tisztességesen alakítják ki, és bevezetését alapos, háttérszámításokkal is alátámasztott, háromoldalú egyeztetések előzik meg.
A főtitkár elmondta: tisztában van azzal, hogy a differenciált minimálbér kényszerlépés, "sőt nem is kifejezetten szimpatikus", ugyanakkor a válságból való kilábalást követően lehet realitása. A július elsején hatályba lépő új Munka törvénykönyve (Mt.) lehetőséget biztosít a kormánynak arra, hogy differenciált minimálbért állapítson meg. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) június elején már jelezte, megfontolják, hogy a pályakezdőknek külön minimálbért vezessenek be.
Az MTI információi szerint első lépésben háttérszámításokat készít arról, hogy más európai uniós tagállamokban hogyan működik, milyen hatása van a pályakezdő minimálbérnek a fiatalok foglalkoztatására. Dávid Ferenc hangsúlyozta, hogy a pályakezdő minimálbéren történő foglalkoztatás abban is segít a fiataloknak, hogy közben szakmát tanuljanak, és néhány év alatt segéd- vagy betanított munkási státuszból a cég hosszabb távon is foglalkoztatott szakmunkásaivá váljanak.
Hozzáfűzte: ehhez a cégek részéről is "küldetéstudatra", empátiára lesz szükség. A pályakezdő minimálbér összegéről úgy vélekedett, hogy az eltérésnek a normál minimálbérhez képest érzékelhetőnek kell lennie, hogy "megmozgassa" a munkáltatókat, vagyis ösztönözze őket fiatal és szakképzetlen munkaerő felvételére. A főtitkár szerint indokolható a félelem az új minimálbér-intézménnyel szemben, ugyanakkor reméli, elfogadható az is, hogy az új munkahelyek létesítéséért szabályozási oldalról is tenni kell. Hozzátette: az intézkedéssel elérhető lenne, hogy több tízezer fiatal ne segélyből, vagy közmunkából éljen, hanem a versenyszférában vállalhasson munkát.
Dávid Ferenc szerint a vitát a pályakezdő minimálbérről úgy kell elkezdeni, hogy rendelkezésre áll egy-egy javaslat a 2013. évi minimálbérre és garantált bérminimumra (szakmai minimálbérre), és ezek összefüggésében kell kialakítani, mennyi legyen a pályakezdők minimálbére. A 3 minimálbér-intézményről egyszerre kell tárgyalni, és mindhárom várhatóan jövő év elejétől érvényesíthető majd - mondta Dávid Ferenc.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?