kapubanner for mobile

Tanácsadással segítik a külföldről hazatérő fiatalokat

A Gyere Haza Alapítvány útjára indította tanácsadói programját, mely a külföldön élő magyar fiatalok hazatérését hivatott támogatni. Álláskeresési technikákkal, munkaerő-piaci információkkal és munkajogi információkkal segítik az érdeklődőket.

images

"A legnagyobb eredménynek azt tekintjük, ha fiatal családokat tudunk hazasegíteni, eddig három család tért haza az alapítványon keresztül" - emelte ki Csontos Sandra, a Gyere Haza Alapítvány Szóvivője a témában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. Mint mondta, a cél érdekében létrehozott Gyerehaza.org oldal hasznos információkat kínál a hazatéréshez, emellett a most útjára indított Gyere Haza Karrier Pont tanácsadói program is rendelkezésre áll.

A szolgáltatás - melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogat - információkat nyújt a munkaerő-piaci helyzetről, álláskeresési technikákkal, munkajogi tájékoztatással, a lakhatás megoldásának segítésével és akár egyéni vállalkozás indításához szükséges ismeretekkel igyekszik támogatni a hazatérni vágyókat. Csontos Sandra rámutatott: a honlapot megkeresők mintegy harmada külföldről jelentkezik be, ami azt mutatja, hogy valós igény van a szolgáltatásra.

Téglásy Kristóf, a Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság ifjúságügyi főosztályvezetője hangsúlyozta, a kormány szívesen támogat minden kezdeményezést, ami a fiataloknak, a fiatalokért jön létre. Közölte, nem csak Magyarországon, hanem egész Európában problémát okoz a fiatal korosztály munkaerő-piacra való belépése, és fontosnak tartják, hogy a Magyarországon tanuló fiatalok el is tudjanak itthon helyezkedni.

Mint mondta, ennek érdekében támogatni kell a munka és a magánélet egyensúlyát, segíteni kell a pályaorientációt, és elő kell mozdítani a 25 év alatti fiatalok foglalkoztatását, a hátrányos helyzetű csoportok munkához jutását. Kitért arra is, hogy a szakképzettséggel rendelkezőkre is nagy szükség van, "nem kell, hogy mindenki diplomás legyen". Téglásy Kristóf szerint fontos, hogy a fiatalok a vállalkozói szektorban is megjelenjenek, ezért ezen a téren is támogatni kell őket. "Mindezen intézkedések az egész kormányzati struktúrát felölelik, mert a fiatalok mindenhol jelen vannak" - magyarázta. Utalt a szerdán megalakult Ifjúsági Szakmai Egyeztető Fórumra (ISZEF), melynek keretein belül minden érintett tárca és ágazat képviselteti magát, és munkacsoportjaiban már az ifjúsági civil szervezetek is jelen lesznek.

www.edupress.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek