Tarlós: Ha nincs külső segítség, leáll a BKV
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTarlós István főpolgármester szerint, ha a BKV nem kap külső segítséget, már februárban leállhat a budapesti tömegközlekedés. A főpolgármester még ma elküldi a miniszterelnöknek azt a hét-nyolc pontos javaslatcsomagot, amely szerinte hosszú távon megoldhatja a BKV gondjait - írja a hirado.hu.
Tarlós István a Kossuth rádió 180 perc című műsorában megerősítette: a közlekedési cégnek a hónap végéig 9 milliárd forintot kell visszafizetnie a hitelező banknak, de ezt állami segítség nélkül nem tudja megtenni. Ha a BKV nem kap állami támogatást, illetve valamilyen forráslehetőséget, már februárban leállhat a budapesti tömegközlekedés - tette hozzá a az önkormányzati vezető.
Tarlós István szerint a problémához tartozik, hogy miközben a főváros a "megtermelt hatalmas GDP-hasznából, amit annyit hangoztatnak, az szja-ból egy árva fillért nem kap", Budapestnek nincs lehetősége saját forrást teremteni a közlekedési társaság finanszírozásához. Segítség helyett egyelőre kommunikációs helyezkedés folyik, és az állam - egyedül Budapest vonatkozásában - még a normatív támogatást is elvette, ami ellentétes az önkormányzati törvénnyel és kezelhetetlenné teszi a helyzetet - mondta Tarlós István a 180 percben.
Magyar Rádió/hirado.hu

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?