Tartós munkanélkülieket segítő program indult Komárom-Esztergom megyében
Ötven év feletti, alacsony iskolai végzettségű és tartósan munka nélkül lévő álláskeresők foglalkoztatásának támogatására indított programot 200 ember részvételével a Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ - közölte kedden a szervezet igazgatója.
Pákozdi Szabolcs elmondta, a megyében a regisztrált álláskeresők 80 százaléka egy éven belül elhelyezkedik, számuk lassan, de folyamatosan csökken. Eközben a tartósan munka nélkül lévők között növekszik az alacsony iskolai végzettségűek száma, 44 százalékuk pedig 50 év feletti, ezért a foglalkoztatásuk segítésére 100 millió forintos keretösszeggel indítottak programot. Ebben az álláskeresőket felkészítik a munkába állásra, a munkaadók pedig négy hónapig tartó bér- és járuléktámogatást kapnak legfeljebb fejenként 125 ezer forintig, cserébe pedig vállalniuk kell két hónap továbbfoglalkoztatást.
A 200 főnek lehetőséget kínáló program forrásait a Nemzeti Foglalkoztatási Alap biztosítja, a munkaügyi központ pedig vizsgálja a támogatás hasznosulását, hogy az álláshoz juttatott személy a kötelező foglalkoztatási határidők után is meg tudta-e őrizni munkahelyét.
A 200 főnek lehetőséget kínáló program forrásait a Nemzeti Foglalkoztatási Alap biztosítja, a munkaügyi központ pedig vizsgálja a támogatás hasznosulását, hogy az álláshoz juttatott személy a kötelező foglalkoztatási határidők után is meg tudta-e őrizni munkahelyét.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?