Távozik a Ford elnöke
Bill Ford, a Ford Motor Co. vezérigazgatója, az alapító Henry Ford dédunokája lassan teljesen irányítása alá vonja a vállalatot, mivel az USA második legnagyobb autógyártójának elnök-ügyvezetője, Jim Padilla bejelentette visszavonulását.
A csütörtöki bejelentésen elhangzott, hogy a 40 éve a Fordnál dolgozó vezető feladatait a vezérigazgató veszi át, aki új vezetői bizottságot állít össze a társaság alelnökeiből. Bill Ford háláját fejezte ki Padillának a cég szolgálatában töltött négy évtizedért. A vállalatot jelenleg irányító rangidős menedzserek közül soknak Padilla volt a mentora - közli az AP.
Az elnök-ügyvezető igazgató 2004 áprilisa óta tölti be jelenlegi pozícióját. Előtte a cégcsoport alelnöke és az amerikai szárny elnöke volt. A Ford, a Mercury és a Lincoln típusok gyártását felügyelte Észak- és Dél-Amerikában. A Padilla által "kiképzett" mostani vezetők között van Mark Fields és Anne Stevens, az amerikai részleg elnöke illetve ügyvezetője. Ők igazgatják a Ford jelenlegi átalakulási stratégiáját, melynek keretében 30 ezer állást és 14 üzemet szüntetnek meg 2012-ig. Az amerikai divízió 1,6 milliárd dolláros veszteséggel zárta a tavalyi évet.
Menedzsment Fórum
Kapcsolódó anyagok:
Feketelistán Amerika legnagyobb brandjei
Megtartja német dolgozóit a Ford
Csökken az amerikai autógyártók termelése

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?