Távozik a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezetője
Thuma József, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) vezérigazgatója 2005. január 3-tól lemond a KVI élén betöltött pozíciójáról, és nyugállományba vonul - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).
Távozik a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezetője 2004. december 29. FigyelőNet, MTI-Eco Thuma József, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) vezérigazgatója 2005. január 3-tól lemond a KVI élén betöltött pozíciójáról, és nyugállományba vonul - közölte a Pénzügyminisztérium (PM). Ön mit szól hozzá? A PM közleménye szerint a poszt betöltésére a tárca pályázatot ír ki. Addig a vezérigazgatói teendők ellátásával Zelles Sándort, a KVI vezérigazgató-helyettesét bízták meg. Thuma József csaknem egy évig vezette a Kincstári Vagyoni Igazgatóságot, előtte a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára volt. Számos vezető pozíciót töltött be korábban, elsősorban a pénzügyi tárcánál, de a közigazgatás egyéb területein is. Draskovics Tibor pénzügyminiszter szerdán ellátogatott a Kincstári Vagyoni Igazgatósághoz, és megköszönte Thuma József eddigi eredményes munkáját. Elmondta, hogy a Pénzügyminisztérium továbbra is számít Thuma József szakértelmére, több évtizedes tapasztalataira - áll a PM közleményében.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?