kapubanner for mobile

Távozik az MLSZ főtitkára

Távozik az MLSZ főtitkára Lemondott Kmety Ildikó, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) főtitkára, aki 2006. május közepe óta töltötte be a posztot.

Távozik az MLSZ főtitkára Kmety a döntését személyesen tudatta az MTI-vel, ám a lépését nem indokolta meg. Kisteleki István elmondása szerint Kmety magánjellegű problémáira hivatkozva nyújtotta be a lemondását.

"A főtitkár asszony munkájával a legmesszebbmenőkig elégedettek voltunk" - közölte az MLSZ elnöke. - "Kedden azonban megkeresett, és magánjellegű problémáira hivatkozva benyújtotta lemondását. Ezt természetesen nagyon sajnálom, de mást nem mondhatok, mert nem vagyok felhatalmazva arra, hogy nyilatkozzam a nevében."

A távozó főtitkárt többször is kerestük, de a telefonját nem vette fel. Az MLSZ sajtóosztályán sem tudtak részletes tájékoztatást adni Kmety lemondása kapcsán. Arra hivatkozva, hogy korai még ezt feszegetni, arra sem kaptunk választ, mikor lehet új főtitkára a szervezetnek, illetve az elnökség ez esetben is pályázat útján keres-e munkatársat a posztra.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek