kapubanner for mobile

Távozik posztjáról a világ egyik legnagyobb bankjának vezetője

A HSBC vezérigazgatója, Noel Quinn bejelentette, hogy öt év után nyugdíjba vonul, ezzel azonnal elindítva az utódkeresést a londoni központú banknál - írja a Financial Times alapján az economx.hu.

A 62 éves Noel Quinn 2019-es vezetése óta átalakította a hitelintézetet, és globális műveleteinek egy részét eladta, hogy jobban összpontosítson Ázsiára, ahol a nyeresége oroszlánrészét realizálja. Quinn távozásának körülményeit ismerő személyek szerint a döntés időzítését részben Mark Tucker elnök diktálta, valamint az a szándék, hogy elkerüljék azt, hogy a bank két vezető pozíciója nagyjából egy időben üresedjen meg.

Mark Tucker 2026-ban éri el a nem ügyvezető igazgatók kilencéves ajánlott megbízatási idejének végét. Az időzítés egybeesett volna Quinn 65. születésnapjának közeledtével, vagyis azzal az életkorral, amikor korábbi jelzése szerint nyugdíjba akart vonulni.

Noel Quinn 1987-ben csatlakozott a hitelezőhöz a Midland Bank leányvállalatán keresztül, amelyet öt évvel később a HSBC vásárolt meg. 2019 augusztusában nevezték ki ideiglenes vezérigazgatónak, miután elődjét, John Flintet alig 18 hónapos megbízatása után leváltották a vezetői posztról. Quinn hét hónappal később lett állandó vezérigazgató. Ötéves vezérigazgatósága alatt a hitelintézet átfogó szerkezetátalakításába kezdett, 35 ezer munkahelyet szüntetett meg, és ígéretet tett az éves költségek 4,5 milliárd dolláros csökkentésére. 

  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek