Távozott a Magyar Hírlap gazdasági rovata
Kedden bejelentette felmondását a Magyar Hírlap gazdasági rovatának legtöbb munkatársa. A döntést azzal indokolták, hogy megelégelték az új lapvezetést és az általa képviselt irányvonalat, tudta meg a Napi Gazdaság.
A rovat önállóságának csorbulása is szerepelt az indokok között, miért távozik a Magyar Hírlap gazdasági rovatának legtöbb munkatársa. A Napi Gazdaság értesülései szerint távozik Bakonyi Attila (rovatszerkesztő), Dóra Melinda Tünde, Márk Edina, Molnár Sándor (rovatszerkesztő), Németh I. Gergely és Papp Zsolt.
A rovatnál maradt továbbra is Kriván Bence (rovatvezető), Hermann Bernadett és Szakonyi Péter. A lap legújabb átalakulása novemberben kezdődött: ekkor távozott Szombathy Pál főszerkesztő, s helyére Gazsó L. Ferenc érkezett. Ugyanekkor menesztették Popovics Gizella főszerkesztő-helyettest és R. Székely Julianna főmunkatársat. Ezt követően nem sokkal Varga Gergely, a belpolitikai rovat vezetője is elhagyta a lapot több kollégájával, írja a Napi Gazdaság.
Kapcsolódó anyagok:
A rovatnál maradt továbbra is Kriván Bence (rovatvezető), Hermann Bernadett és Szakonyi Péter. A lap legújabb átalakulása novemberben kezdődött: ekkor távozott Szombathy Pál főszerkesztő, s helyére Gazsó L. Ferenc érkezett. Ugyanekkor menesztették Popovics Gizella főszerkesztő-helyettest és R. Székely Julianna főmunkatársat. Ezt követően nem sokkal Varga Gergely, a belpolitikai rovat vezetője is elhagyta a lapot több kollégájával, írja a Napi Gazdaság.
Kapcsolódó anyagok:
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?