Tedd magad hasznossá a szakmai gyakorlat során!
A kötelező szakmai gyakorlat lehet nyűg, de használhatod eredményesen is az időd. Rajtad múlik, hiszen kánikula ide vagy oda, a munkahelyeken az élet megy tovább a nyári hónapokban is.
Legyen a cél egy saját projekt
A szakmai gyakorlat legmutatósabb eleme lehet, ha saját "mini-projektet" tudsz megvalósítani a cégnél töltött idő alatt. Ehhez szükség lesz az előbb említett körültekintő elemzésre, megfigyelésre. Ezután vállalkozhatsz arra, hogy kidolgozz egy modellt, ami működhet a fogadó cég keretei között is. Nem jelenti ez természetesen azt, hogy a már meglevő rendszerek felforgatására vállalkoznál, vagy ennek elfogadását erőltetnéd. Kérd meg például a logisztikáért felelős munkatársat, ellenőrizze, hogyan lehetne az alkatrész-beszállításra és termelésre, ütemezésére kigondolt tervedet a gyakorlatba átültetni. Az sem gond, ha ők is pontosan így csinálják. Lényeg az, hogy törd a fejed, és próbáld meg megérteni, hogyan történnek a dolgok. Nem kizárt, hogy néhány apróbb ötletedet hasznosnak találják.
Mondjuk a HR osztályon dolgozva kigondolhatod, hogyan lehetne eredményesebbé tenni a munkatársak képzési programjait. A távoktatási formák, számítógépes képzési lehetőségek és csoportos találkozást biztosító programok ötvözését a korábban használt módszerektől eltérően is bevethetnék.
Az, hogy a cég vevő lesz-e az ötleteidre, rejtett tényezőtől is függhet
Számolnod kell azzal, hogy legtöbbször nehézkes a változtatás egy már működő rendszer átalakítása. Ugyanakkor az agytorna hasznos lehet számodra és mentorod számára is. Mindketten belevihetitek a modellbe tapasztalataitokat. Te azt, amit az iskolapadban tanultál, mentorod pedig azt, amit a mindennapi életben tapasztalt. Sokszor az elméletben alaposan átgondolt, jó ötletek olyan hétköznapi apróságokon buknak el, amelyekre diákként nem gondolunk. Mondjuk azon, hogy az említett képzési programhoz nem lehet összetrombitálni minden értékesítéssel foglalkozó munkatársat, mert az utazáshoz szükséges idő levonása után nem maradna elég időkeret a megvalósítandó képzéshez. Emiatt esetleg az eredeti központi képzést érdemes lenne szétdarabolva, területi bontásban kínálni - hogy tovább fűzzük az előbbi példát.
A gyakorlat alatt nem csak tanulhatsz
A szakmai gyakorlat egyik - kimondott - célja, hogy kipróbáld elméleti tudásod. Tippeket és ötleteket szerezz, hogyan és mit érdemes mélyebben is tanulnod a képzés hátralevő idejében. De a gyakorlatszerzés mellett a kapcsolatok építése is lehet célja a cégeknél töltött időnek. Ha sikerül belopnod magad a kollégák szívébe, ötleteiddel, kérdéseiddel kapcsolódni a munkájukhoz a foglalkoztatási kilátásaid is reményteljesen alakulhatnak. Ahhoz természetesen kell némi szerencse is, hogy a diplomád átvételekor legyen módja a cégnek a személyi állomány bővítésére gondolnia, és fogadjanak.
Mindenképpen hasznos lehet számodra, ha az önéletrajzodban az előbb említett apró projektekről tudsz írni, és nem csak arról számolsz be, hogy három-négy héten át kávéfőzéssel és fénymásolással foglalkoztál a nagynevű cégnél
Ha két hét után sem történik semmi
A gyakorlat alatt mindig apróbb feladatokkal indul a munka. Ha azonban a második hét után is csak a fénymásolás és telefonok felvétele a feladatod, akkor alaposan nézz körül. Milyen feladatokat lehetne elvégezned, hol vennék a hasznod? Keresd a kihívásokat. Nyugodtan felhívhatod a mentorod figyelmét arra, hogy azért érkeztél, hogy tanulj valamit. A nagyobb cégeknél esetleg olyan nagy a hajtás, a stressz hogy a mentorok szinte elfeledkeznek védenceikről. Különösen hasznos lehet, ha ilyenkor magad jelentkezel a feladatért. Néhány barátságos kérdés, a segítség felajánlása minden esetben hasznos lehet. A munkatapasztalat célja végső soron az lenne, hogy megtaláld: mi jelenthet örömet számodra, ha egy hasonló profilú cég valamely beosztását megpályáznád. Ezt pedig csak akkor tudod meg, ha sok mindent kipróbálsz.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Bacskó Tünde azt mondta, azon is elgondolkozott, hogy abbahagyja a színészetet. Teljes cikk
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat tizenegy emberrel szemben a... Teljes cikk
Park Chan-wook mozikban is látható thrillerje egy olyan dolgozóról szól, aki munkahelyi versenytársai kiiktatásával próbál érvényesülni a munkaerőpiacon. Teljes cikk
- Száz új munkahely Pécsen: ami most elindult, hosszú távra szólhat 6 napja
- 120 új állás egy magyar városban – dán óriás érkezik Csongrádra 2 hete
- Új K+F munkahelyek érkeznek: amerikai cég erősít Magyarországon 2 hete
- Motivációs levél minta, letölthető: gyakronok 3 hete
- Elképesztő álommunkák, amikről valószínűleg sosem hallottál 3 hete
- Hogyan válasszunk irodai forgószéket - HR- és vezetői szempontok 4 hete
- Gazdasági csoda vagy drága illúzió? 2025 rekordberuházásai Magyarországon 4 hete
- Átadták a Kerékpárosbarát munkahely díjakat 2 hónapja
- Három újabb beruházás érkezik Magyarországra és hoz 200 új munkahelyet 2 hónapja
- 300 új munkahelyet teremt ez a beruházás Magyarországon 2 hónapja
- Ahol egészségre megy a túlóra - ezek Magyarország legaktívabb munkahelyei 2 hónapja


Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig