Teljesen leállt a békéscsabai baromfi-feldolgozó
Az áramszolgáltató lekapcsolta az áramot, így teljesen leállt a termelés a baromfi-feldolgozóban. A mintegy 800 munkavállalót egyelőre szabadságra küldték.
A madárinfluenza-pánik miatt visszaesett a fogyasztás, és csökkent a baromfitermékek fogyasztói ára, ezért veszteségessé vált a csirkefeldolgozás, fogalmazott Zoltán Péter, a békéscsabai üzemet tulajdonló Carnex-csoport kommunikációs vezetője.
A kft.-nek több száz millió forint tartozása halmozódott fel a szolgáltatók és a beszállítók felé. A cég tulajdonosai korábban úgy döntöttek, hogy leállítják a csirke-feldolgozó gépsort, és az ott dolgozó, mintegy 400 főt leépítik. A mostani áramhiány miatt viszont veszélybe került a vízi szárnyas gépsoron dolgozó további 400 fő munkahelye is.
Zoltán Péter elmondta, hogy folyamatosan tárgyalnak a szolgáltatóval és a beszállító termelőkkel is, hiszen még mintegy 300 ezer csirkét kellene levágniuk. Ha azonban nem sikerül megegyezni, illetve nem kapnak kormányzati segítséget, akkor végleg veszélybe kerül a békéscsabai üzem. A vállalat bízik abban, hogy a hét végére sikerül megoldani a likviditási gondokat, és ismét megkezdődhet a feldolgozás.
MTI / Menedzsment Fórum

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?