kapubanner for mobile

Területi bérpótlék: megéri majd az ország nyugati felén dolgozni

A magyar bérpolitikának többféle eszközzel célszerű védekeznie az elvándorlás ellen. Főleg Nyugat-Magyarországon. Ennek egyik módja egy területi bérpótlék bevezetése lehetne - tudta meg a Magyar Idők.

images

images

A lap szerint tízszázalékos pótlékról lehet szó.Ezt a munkaadónak kötelező jelleggel meg kellene adnia a dolgozói részére a három nyugati megyében úgy, ahogy ma meg kell fizetni a minimálbért vagy a garantált bérminimumot.

Ez ugyanis egyrészt valószínűleg még kigazdálkodható, másrészt a szokásos évi béremeléssel együtt adódó tizennégy százalék körüli többlet már érdemben nyomhat a latban akkor.

Amennyiben ez a bérpótlék beválna, később azt meg is emelhetik. Lehetne a Nyugat-Dunántúlon 15 százalék, és be lehetne vezetni feleekkora értékkel a Dunántúl középső részén is, Komárom, Veszprém megyében.


Magyar Idők
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek