Tervező mérnököket keres a Peugeot Citroen
A PSA Peugeot Citroen megkezdte új dolgozók toborzását a cég második szlovákiai gyártó központja számára, a tervek szerint 2010-től további 1800 főt alkalmaznak. A vállalat elsősorban tervező mérnököket keres. A nagyszombati (Trnava) Peugeot Citroen összeszerelő üzemben jelenleg 2000-en dolgoznak, további 1900 dolgozó felvételét tervezik, miután júniusban megkezdik a termelés fokozatos növelését, az új dolgozók augusztus végétől állnak munkába két hetes turnusokban. A gyár dolgozóinak szám az év végére eléri a 4300 főt. A gyár várhatóan 2008-ban éri el teljes kapacitását, az idén a tervek szerint 60 ezer gépkocsit szerelnek össze, 2007-ben 240 ezret. Az autók nagyobb részét exportálják, elsősorban Ausztriába, Olaszországba és Szlovéniába. A Peugeot Citroen eredetileg 700 millió eurós beruházást tervezett a nagyszombati gyárban, de tavaly decemberben úgy döntöttek, hogy még egy összeszerelő üzemet építenek. Itt egy új modellt fognak gyártani, évente 150 ezer darabot, az új modell várhatóan 2010-ben jelenik meg a csoport kínálatában. Az új gyár 350 millió euróba kerül, s 1800 embernek ad munkát.
A nagyszombati (Trnava) Peugeot Citroen összeszerelő üzemben jelenleg 2000-en dolgoznak, további 1900 dolgozó felvételét tervezik, miután júniusban megkezdik a termelés fokozatos növelését, az új dolgozók augusztus végétől állnak munkába két hetes turnusokban. A gyár dolgozóinak szám az év végére eléri a 4300 főt.
A gyár várhatóan 2008-ban éri el teljes kapacitását, az idén a tervek szerint 60 ezer gépkocsit szerelnek össze, 2007-ben 240 ezret. Az autók nagyobb részét exportálják, elsősorban Ausztriába, Olaszországba és Szlovéniába.
A Peugeot Citroen eredetileg 700 millió eurós beruházást tervezett a nagyszombati gyárban, de tavaly decemberben úgy döntöttek, hogy még egy összeszerelő üzemet építenek. Itt egy új modellt fognak gyártani, évente 150 ezer darabot, az új modell várhatóan 2010-ben jelenik meg a csoport kínálatában. Az új gyár 350 millió euróba kerül, s 1800 embernek ad munkát.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?