Tévedésből 34 millió forintos munkabért kapott egy kaposvári férfi, és nem volt hajlandó visszaadni
A Kaposvári Járási Ügyészség jogtalan elsajátítás vétsége miatt emelt vádat azzal a negyvenes éveiben járó férfival szemben, aki nem volt hajlandó közreműködni a tévedésből hozzákerült jelentős összeg visszajuttatásában, sőt egy nagyobb összeget még el is költött belőle.
A vád szerint a férfi 2022 tavaszán egy kaposvári cégnél dolgozott, azonban munkaviszonyát a próbaidő alatt megszüntették - írja a a Somogy Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye. A férfi az időarányosan járó munkabérének megfizetése érdekében egy osztrák bankszámlát adott meg, melyre a munkáltató 92.549 forint helyett tévedésből nem forintban, hanem euróban utalta át a fizetést.
A tévedést rövid időn belül észlelték, és felvették a kapcsolatot a férfival a több mint 34 millió forint értékű 92.549 euró visszautalása érdekében. A vádlott azonban meglátva a helyzet adta lehetőséget azt közölte a céggel, hogy a bankszámlájához nem fér hozzá. Ugyanakkor két nap alatt egy kaposvári ATM-ből nagyobb összegű készpénzt vett le a számlájáról, illetőleg egy másik bankszámlára 6.000.000 forintnak megfelelő eurót utalt át. Az elkövető a cég, illetőleg a számlavezető bank felhívásai ellenére ezt követően sem működött közre a számlán maradt további összegek visszautalásához.
A feljelentést követően a Kaposvári Járási Ügyészség az osztrák hatóságokkal folytatott jogsegély útján sikeresen befagyasztotta vádlott osztrák bankszámláján még meglévő, több mint 28 millió forintot kitevő összeget, és intézkedett, hogy a sértett visszakapja az összeget..
Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a büntetlen élőéletű vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabására és a sértettnek okozott kár megtérítésére tett indítványt.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?