Theresa May június 7-én távozik
Theresa May brit miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy június 7-én távozik a kormányzó Konzervatív Párt éléről. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben az utód megválasztásáig várhatóan ő marad a kormányfő - írja az MTI.
Downing Street-i hivatala előtt felolvasott, könnyek között befejezett hatperces nyilatkozatában May felidézte, hogy háromszor is megpróbálta elfogadtatni a parlamenttel a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodást, de kísérletei nem jártak sikerrel.
Kijelentette: most is úgy hiszi, hogy helyénvaló volt a kitartó próbálkozás még akkor is, ha az esélyek nem a sikernek kedveztek.
Mára azonban egyértelművé vált számára, hogy az ország érdekeit az szolgálja a legjobban, ha ezt az erőfeszítést egy új miniszterelnök folytatja.
Theresa May kijelentette: a Konzervatív Párt új vezetőjének megválasztási folyamata az ő távozásának időpontja utáni héten kezdődik.
MTI
Kijelentette: most is úgy hiszi, hogy helyénvaló volt a kitartó próbálkozás még akkor is, ha az esélyek nem a sikernek kedveztek.
Mára azonban egyértelművé vált számára, hogy az ország érdekeit az szolgálja a legjobban, ha ezt az erőfeszítést egy új miniszterelnök folytatja.
Theresa May kijelentette: a Konzervatív Párt új vezetőjének megválasztási folyamata az ő távozásának időpontja utáni héten kezdődik.
MTI
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon